Ezüstérmes a Guzi, Kardos páros Székesfehérváron

Shares

Ezüstérmet nyert vasárnap a Guzi Blanka, Kardos Bence páros vegyes váltóban a székesfehérvári öttusa világkupán.

A juniorokból álló magyar duó a 2×100 méteres úszásban hatodik, vívásban 16., lovaglásban – három akadályveréssel – tizedik lett, ezzel a zárás előtt a 11. helyen állt, nem sok esélye volt arra, hogy dobogós pozícióban zárjon, mégis sikerült neki. Már Guzi Blanka felzárkózott másodiknak a két lövészettel megszakított 2×800 méteres futása során, majd Kardos Bence megőrizte ezt a helyezést. Az utolsó számban ők voltak a legjobbak.

„A kombináción kívül nem volt kiemelkedő számunk, de jól teljesítettünk. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen szép eredményt érünk el, de én mindig úgy állok oda a versenyekhez, hogy a maximumot hozzam ki magamból és végig küzdeni kell” – értékelt Guzi Blanka.

„Blanka jól futott és jól is lőtt, nekem a lövészetem akadozott, mégis bíztam benne, hogy meg tudom tartani a pozíciónkat. Azért még szoknom kell a nagy versenyek hangulatát” – mondta Kardos Bence.

A verseny után Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya elmondta, mindkét kettős jól versenyzett, a Guzi-Kardos páros sikere pedig hatalmas meglepetés.

„Az az érdekes az egészben, hogyha egyetlen párost indíthattunk volna, akkor nem az újdönsült ezüstérmes egység lett volna az. Guzi Blanka és Kardos Bence nagyszerű teljesítményt nyújtott egy nagyon kiélezett versenyben. Az Alekszejev-Regős páros is jól ment egész nap, nagyon közel volt a dobogóhoz, mindössze kisebb hibák miatt csúsztak a hetedik helyre.”

A másik magyar páros, Alekszejev Tamara és Regős Gergely verseny jelentős részében jobban állt a Guzi, Kardos kettősnél. Az úszásban csak a 16. időt érték el a 22 párosból álló mezőnyben, de vívásban jelentősen javítottak: ötödik helyükkel összesítésben is az ötödik pozícióba jöttek fel. A lovaglás viszont nem sikerült, a hat akadályverés és egy kis időtúllépés csak 16. helyet ért, amivel összesítésben kilencedik volt a páros a kombinált szám előtt. Innen lépett előre két helyet, a negyedik legjobb futóeredménnyel.

Győzött a Pien Jü-fej, Han Csia-hao kínai kettős, míg a bronzérem a Gintare Venckauskaite, Justinas Kinderis litván duónak jutott.

A szombat óta tartó rossz idő vasárnap már a program lebonyolítását is befolyásolta. Folyamatosan esett az eső és erősen fújt a szél, az ennek következtében fellépő technikai probléma miatt pedig a tervezettnél 35 perccel később kezdődött a verseny. A lemaradást ugyan később behozták azzal, hogy a vívás bónusz részére nem költözött ki a mezőny a Bregyó-közi Atlétikai Centrumba, hanem maradt a kosárlabdacsarnokban, de ezt a döntést is a kinti áldatlan körülmények miatt hozta meg a versenybíróság.

Kérdéses volt, hogy miként lehet lebonyolítani a kültéri számokat, a lovaglást és a lézerlövészetes futást, mert a szél előzőleg akadályokat borított fel, a zsűri sátrát pedig elvitte. A versenybíróság beköltözött egy fedett helyiségbe, a lovaglást pedig a kedvezőtlen viszonyok ellenére elkezdték, és mint kiderült, a pálya még így is jó állapotban volt. Ennek ellenére a török és a thaiföldi duó nem vállalta ezt a számot.

Öttusa Világkupa, vegyes váltó:

Kína (Pien Jü-fej, Han Csia-hao) 1436 pont
2. Magyarország (Guzi Blanka, Kardos Bence) 1412 (úszás: 2:00.73 perc/309 pont, vívás: 19 győzelem/23 vereség/200 pont, lovaglás: 279 pont, lövészet-futás: 11:16.00 perc/624 pont)
3. Litvánia (Gintare Venckauskaite, Justinas Kinderis) 1407
…7. Magyarország (Alekszejev Tamara, Regős Gergely) 1394 (2:03.82/303, vívás: 26/16/235, 256, 11:40.00/600)

A női versenyt pénteken Alekszejev Tamara nyerte, Réti Kamilla 31. lett. A férfi döntőben szombaton Marosi Ádám a 13., Málits István a 25., Demeter Bence pedig a 35. helyen végzett.

Az idei első világkupa-fordulón, Kairóban bronzérmet nyert Kovács Sarolta, illetve a Réti Kamilla, Szabó Illés páros vegyes váltóban, a második állomáson, Szófiában viszont a fiatalokból álló magyar küldöttség dobogós helyezés nélkül maradt. A székesfehérvári viadal után három héttel Prágában találkozik a nemzetközi mezőny, majd a sorozat döntőjét június végén rendezik Tokióban. Az ottani női és férfi győztes olimpiai kvótát szerez.

(MTI)

Alekszejev Tamara győzött Székesfehérváron