Ezüstérmes Marosi Ádám és a férfi csapat

Shares

Ezüstérmet nyert Marosi Ádám a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében, melyben Demeter Bencével és Regős Gergellyel együtt csapatban is második lett.

A második helyezett magyar csapat tagjai,, Demeter Bence (b2), Regős Gergely (b3) és Marosi Ádám (j), valamint edzőjük, Martinek János (b) az öttusa Európa-bajnokság férfi hagyományos csapatversenyének eredményhirdetésén. MTI Fotó: Kovács Tamás

Marosi a tizedik legjobb eredményt érte el a 200 méteres úszásban, a vívása azonban nagyszerűen sikerült, erős pluszban zárt, 23 ellenfelét győzte le és csak 11-től kapott ki. Ezzel ebben a számban második volt és összetettben is ebbe a pozícióba zárkózott fel. Lovaglása során csak egy akadályt vert le – a 6-osnál esett le a rúd -, így a maximálisan megszerezhető 300-ból 293 pontot szerzett és őrizte második helyét. Teljesítményét a lovaspálya melletti lelátóról lélegzetvisszafojtva figyelte a közönség, amely azután nagy tapssal jutalmazta produkcióját.

A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásban a 2009-ben egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 2013-ban Eb-győztes Marosi az első két lövészet után az élen haladt, aztán a harmadik, gyengébben sikerült sorozatát követően Prades megelőzte, negyedikre viszont – pontos célzásának köszönhetően – megint ő futott ki elsőként a lőállásból. Az utolsó 800 méteren Prades előbb befogta, elment mellette, majd Marosi előzött vissza, de a végét a francia bírta jobban.

„A riói olimpia törés volt az életemben, ez az eredmény most visszaigazolása annak, hogy jó az irány. A kudarcokból is lehet tanulni, a siker viszont megdobja az embert” – mondta a jövő csütörtökön 34 éves Marosi Ádám, aki a vívását nagyszerűnek értékelte, úgy fogalmazott, hogy nagyon elkapta a fonalat. „A kombinált számban a harmadik lövészetem +nagyon meleg volt+, kellett az utolsó jó sorozat. A futás végén azt hittem, hogy nem fogja bírni a francia…” – tette hozzá, ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon jó érzés ezüstérmesként felállni a dobogóra egy olyan versenyen, amelyen olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, illetve érmesek voltak a mezőnyben.

A második helyezett Marosi Ádám az öttusa Európa-bajnokságon a férfiak hagyományos versenye döntőjének lövészet-futás kombinált száma után. MTI Fotó: Kovács Tamás

Demeter Bence úszásban még jobban teljesített, mint a selejtező során, amikor külön kiemelte, hogy idei legjobbját érte el, vívása viszont csak közepes lett: 18/16-tal 16.-ként fejezte be a második számot, így hiába volt ötödik egy szakasszal korábban, a lovaglás előtt a 11. helyre csúszott vissza. A harmadik számban sem tudott ezúttal kiemelkedőt nyújtani, a 6-ost, a 10-es C elemét és az utolsó akadályt leverte, ami 21 pontos mínuszt jelentett. Az idei világkupa-sorozatban egyéniben ezüst- és bronzérmet is begyűjtő Demeter 16. volt a kombinált szám előtt, ahonnan kiváló teljesítménnyel, az egész mezőny második legjobb kombinált eredményével küzdötte magát fel az ötödik helyre.

Lovaglásban Demeter Bence a 6-ost, a 10-es C elemét és az utolsó akadályt leverte, ami 21 pontos mínuszt jelentett. MTI Fotó: Kovács Tamás

„Az elmúlt egy hónapban nagyon jó edzésmunkát végeztem, kiváló formában éreztem magam, nem akartam úgy befejezni a versenyt, ahogy a gyengén sikerült lovaglás után álltam. A kombinált szám közben arra koncentráltam, hogy meg fogom csinálni, de a vége már nagyon fájt” – összegzett.

Regős Gergely az úszást, a vívást és a lovaglást is a mezőny alsó harmadában zárta, a kombinált számban viszont ő is jól teljesített.

„Örülök az ezüstéremnek, bár még nem látszik rajtam. Martinek János szövetségi kapitány azt mondta, büszke rám, remélem, rászolgálok a későbbiekben is erre a bizalomra. Első éves felnőttként a tapasztalatszerzés volt az elsődleges cél, ám én ennél többet akartam” – nyilatkozott.

A mezőny 36 helyett 35 fős volt, mert a brit James Cooke az úszás bemelegítésénél gyengének érezte magát, szédült, és a rajt előtt visszalépett.

Nu Skin öttusa Eb

Férfi hagyományos egyéni verseny, Európa-bajnok:

Valentin Prades (Franciaország) 1484 pont
2. Marosi Ádám 1482 (úszás: 2:05.12 perc/300 pont, vívás: 23 győzelem/11 vereség/245 pont, lovaglás: 293 pont, lövészet-futás: 10:56.17 perc/644 pont)
3. Joseph Choong (Nagy-Britannia) 1468
…5. Demeter Bence 1456 (2:03.82/303, 18/16/214, 279, 10:40.28/660)
…27. Regős Gergely 1387 (2:10.28/290, 14/20/193, 265, 11:01.28/639)

Férfi hagyományos csapatverseny, Európa-bajnok:

Franciaország (Valentin Prades, Valentin Belaud, Christopher Patte) 4367 pont
2. Magyarország (Marosi Ádám, Demeter Bence, Regős Gergely) 4325
3. Ukrajna (Pavlo Timoscsenko, Gyenyisz Pavljuk, Jurij Fedecsko) 4309

(MTI)

Aranyérmes a női csapat, bronzot nyert Kovács Sarolta