Fehér Nóra és Péter Sára is döntős

Shares

Péter Sára ugrásban, Fehér Nóra pedig egyéni összetettben jutott döntőbe a lengyelországi Szczecinban zajló torna Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

Fehér Nóra. Fotó: MATSZ/Freschli József

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Fehér Nóra végig kiegyensúlyozott volt, minden szeren jó teljesítményt nyújtott, és végül a 14. helyen kvalifikált a pénteki egyéni összetett fináléba.

Fehér Nóra: „Elégedett vagyok magammal, úgy érzem, sikerült elég stabilan tornáznom a versenyen. Annak külön örülök, hogy este volt a selejtező, mert ki tudtam izgulni magam napközben, így a selejtezőkre már tiszta fejjel tudtam a szerekhez állni. Nagy élmény, hogy bejutottam a döntőbe, tavaly a csapattal sikerült, de egyéni összetettben ez lesz az első finálém. Úgy érzem, tudok ennél jobban teljesíteni, még pontosabban szeretnék tornázni, és a fináléra – bár még nem döntöttük el – lehet, hogy az ugrás anyagerejét emelni fogjuk.”

Péter Sára is remekelt, az első ugrása kiválóan sikerült, és bár a második még nincs teljesen készen, de azt is szépen bemutatta, végül hetedikként került a szombati döntőbe.

Péter Sára: „Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy sikerült döntőbe jutnom. Ez lesz életem első fináléja. Nagyon sokat edzettünk, talajon és ugráson indultam, gyakorlatilag erre a két szerre készültünk az utolsó másfél, két hónapban. A talajt amolyan bemelegítésnek szántuk az ugrás előtt, hogy az jól sikerüljön, és összejött. Izgatottan várom a döntőt.”

Ugrásban Bácskay Csenge sem szerepelt rosszul, de a második gyakorlata végén ellépett, így ő második tartalékként készül a döntőre. Székely Zója gyengébb napot fogott ki, de nála elsősorban a tapasztalatszerzés volt a cél.

„Nagy öröm, hogy két versenyzőnk is a döntőbe jutott. Az látszik, hogy Péter Sára és Bácskay Csenge ugrásában is nagy jövő van. Fehér Nóra kiemelkedően teljesített, az ő produkciójára a legjobb szó: kiegyensúlyozott” – szögezte le Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya.