Felfüggesztette a FIBA Vojvoda Dávid nemzetközi játékjogát, 14 millióval tartozik

Shares

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) felfüggesztette válogatottunk egyik kulcsembere, Vojvoda Dávid nemzetközi játékjogát a korábbi ügynökével fennálló vitája miatt. Ha az ügy nem rendeződik a következő hetekben, az Alba Fehérvár bedobója nem léphet pályára a válogatott utolsó két világbajnoki selejtezőjén.

Vojvoda Dávid (fotó: nemzetisport.hu / Árvai Károly)

Vinkó László, a játékost korábban képviselő menedzser elmaradt ügynöki jutalék miatt nyújtott be keresetet Vojvodával szemben. Az ügyben döntés is született, a játékosnak a Basketball Arbitral Tribunal (BAT) 2021-es határozata alapján 14,4 millió forintot, a kamatokat és az eljárási költséget kellett volna megfizetnie. Mivel azonban nem rendezte tartozását, a FIBA felfüggesztette a nemzetközi játékjogát.

Tizenöt évnyi, teljes összhangban elvégzett közös munka szűnt meg köztünk jogszerűtlenül, valami vagy valaki miatt, ez idézte elő a jelenlegi helyzetet   – mondta a Nemzeti Sportnak Vinkó László.

– A vonatkozó, jogerős 2021. évi BAT-ítélet alapján továbbra is fennáll Vojvoda Dávid tartozása, amelynek nyomán a FIBA saját hatáskörben kiszabta az eltiltásról szóló szankciót a játékossal szemben. Mindent elkövettem annak érdekében, az észszerűség határait is átlépve, hogy a helyzet ne fajuljon idáig, hogy elkerüljük a bíróságot. Valamennyi ügyet érintő tény és fejlemény dokumentálva van, ezek az ügy minden érintettjének a rendelkezésére állnak. Az én lelkiismeretem tiszta.

Vojvoda Dávid, az Alba Fehérvár játékosa nem kívánt nyilatkozni, Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány azonban megszólalt.

– Ismerem az ügyet elejétől fogva, s furcsa, hogy egy olyan ügynök, aki tizenöt éve képviseli a játékost, úgy zárja le a kettejük közötti kapcsolatot, hogy feljelenti ügyfelét . Még nem láttam olyat, hogy magyar ügynök magyar játékost jelentsen fel. Mi a válogatottnál Dávid pártján állunk, tudjuk, hogy őszinte, s ha hibázott is, mert hibázott, nem ezt érdemli. Tanulság minden játékosnak, hogy a kisbetűs részt is el kell olvasni a szerződésben… – mondta a szakvezető.

A magyar válogatottnak még van esélye a vb-szereplés kiharcolására. Jelenleg az ötödik helyen áll a K csoportban, de csak egy pont a hátránya a harmadik Montenegrótól, és három továbbjutó lesz. A magyarok február 23-án Litvániában lépnek pályára, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovina csapatát fogadják.

Kérdés, hogy Vojvoda Dáviddal vagy nélküle.

(magyarnemzet.hu / sport)