Felhagy a profi röplabdával a válogatott Nagy Eszter

Shares

Felhagy a profi sporttal Nagy Eszter 87-szeres válogatott röplabdázó.

Nagy Eszter (b) és Török Kata (j) a hálónál. Fotó: MTI/Czagány Balázs

Az utóbbi két idényben a német élvonalban szereplő 28 éves center az MTI megkeresésére azt mondta, eljött az az időszak az életében, amikor már nem a röplabda, hanem a magánélet élvez elsőbbséget.

„Itt maradtam Németországban a barátommal, találtam munkát, amiben a biokémiai diplomámat tudom hasznosítani, mellette a másodosztályú csapatban játszom majd” – fogalmazott Nagy Eszter.

Azt mondta, pályafutásával kapcsolatban nincs benne hiányérzet, nem bánt meg semmit, mert a céljait – miszerint minél több helyen lakjon, minél több embert és kultúrát ismerjen meg – elérte. Eredményei közül az Egyesült Államokban lejátszott szezonjaira, valamint a magyar válogatottal elért sikereire a legbüszkébb, utóbbinál, a World Grand Prix-győzelemnél szerinte „bizonyították, milyen sokra képesek”.

Nagy Eszter Magyarországon a Vasasban és a Békéscsabában szerepelt, négy évet az Egyesült Államokban töltött, továbbá játszott Wiesbadenben és Vilsbiburgban is.

Magyar bajnokságot kétszer, Magyar Kupát és Közép-európai Ligát egyaránt egyszer nyert, Németországban egy bajnoki negyedik hely volt a legjobbja.

A nemzeti csapattal kétszer szerepelt Európa-bajnokságon, 2017-ben megnyerte World Grand Prix harmadik csoportját, 2018-ban pedig az Európa-ligában ezüstérmet szerzett.

(MTI)