Férfi kosárlabda Eb: vereséggel kezdtek a magyarok

Shares

A magyar férfi kosárlabda-válogatott nagy küzdelemben kikapott a bosnyák csapattól csütörtökön az Európa-bajnokság kölni csoportjának a nyitómérkőzésén.

Eilingsfeld János
Eilingsfeld János (b) és a bosnyák Miralem Halilovic a férfi kosárlabda Európa-bajnokság Bosznia-Hercegovina – Magyarország mérkőzésén a kölni Lanxess Arénában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A kölni B csoport nyitómeccse előtt a körülményekhez képest komoly érdeklődés mutatkozott a Lanxess Arena környékén, a munkanap és a korai időpont láthatóan nem tántorította el a kölnieket a szurkolástól. A lelátókon már a kezdés előtt legalább négyezer néző foglalt helyet, köztük sok magyar csoporttal, akik – zászlóik alapján – többek között Szolnokról és Szombathelyről érkeztek a Rajna partjára.

A 19 ezer férőhelyes, 1998-ban átadott csarnokban – amely a Kölner Haie jégkorongcsapatának az otthona – koncertezett már Britney Spears és a Metallica is, ám a rekordot 20 216 nézővel mégis egy helyi énekes, Björn Heuser tartja. Magyar szempontból a leginkább a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntői miatt lehet emlékezetes a létesítmény, amelyet a felette átívelő, fogantyúra emlékeztető acélszerkezet miatt a helyiek csak „éthordónak” becéznek. A veszprémi csapat ugyanis hétszer is pályára lépett a kölni Final Fourban, s ezeken három ezüst-, egy bronzérem mellett háromszor a 4. helyen végzett.

Ami a csütörtöki ellenfelet illeti, a bosnyákok mindössze két felkészülési mérkőzést játszottak, nyertek Belgium ellen, majd kikaptak Észtországtól. A világbajnoki selejtezők augusztusi szakaszát – a magyarokhoz hasonlóan – 1/1-gyel zárták, ugyanakkor komoly fegyvertény, hogy kétszeri hosszabbításban legyőzték odahaza az olimpiai ezüstérmes franciákat. Soraikban két sztár található a 2014 óta az NBA-ben szereplő – és a tengerentúlon csak „bosnyák bestiának” nevezett – Jusuf Nurkic, valamint Dzanan Musa személyében, utóbbi ősztől Hanga Ádám klubtársa lesz a Real Madridban. 

A magyarok a 3/1-es mérleggel teljesített felkészülési időszak után Litvániától nagy csatában kikaptak (78-88), Csehországban pedig szép 82-79-es győzelmet arattak. Az öt év után a válogatottba visszatért Hanga Ádám a két vb-selejtezőn igazi vezéregyéniséggé lépett elő a nemzeti csapatban.

A nemzetközi szövetség (FIBA) a kontinenstorna előtt rangsorolta a 24 csapatos mezőnyt, ebben a magyarok a 18., a bosnyákok pedig a 13. helyet foglalták el. Az Eb-történelemben ugyanakkor a magyarok álltak jobban, mivel 1955-ben Európa-bajnokok lettek Budapesten, a bosnyákok eddigi legjobb Eb-helyezése pedig az 1993-as nyolcadik hely volt.

A két gárda a FIBA adatbázisa alapján négyszer vívott eddig tétmérkőzést, és 2007-ben, valamint 2010-ben is egy-egy siker született mindkét oldalon, így összességében 2/2 volt a mérleg.

A kölni csata Musa öt pontjával kezdődött, melyekre Vojvoda Dávid és Hanga révén egy 9-0-ás roham volt a válasz, és Aziz Bekir bosnyák kapitány 11-5-nél időt kért. A rengeteg lepattanót szedő ellenfél főként a palánk alól volt eredményes, míg az Ivkovics-legénység távolról próbálkozott, és Vojvoda 10. pontjával könnyedén hozta a nyitónegyedet.

A folytatásban nyolc pontra nőtt az előny (27-19), de a rivális nem szakadt le, 2-4 ponton belül maradt, és a 17. percben a 213 centis és 132 kilós Nurkic révén kiegyenlített (36-36).

Benke Szilárd fontos pontokat szerzett, a nagyszünetben 46-45 volt az állás

Hanga Ádám
Hanga Ádám (j) és a bosnyák Miralem Halilovic a férfi kosárlabda Európa-bajnokság Bosznia-Hercegovina – Magyarország mérkőzésén a kölni Lanxess Arénában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Térfélcsere után Musa 13. pontjával átvették a vezetést a bosnyákok, akik 7 perc alatt 20 pontot szórtak be. Nem látszott a hullámvölgy vége, Nurkic blokkolta Hangát, majd a Portland Trail Blazers centerének 14. pontjával 70-59 állt a nagyórán. Úgy tűnt, hogy valamelyest „elfogytak” a magyarok, az ellenfél fizikálisan és mentálisan is egyre nagyobb fölénybe került.

A 73-63-ról induló zárószakaszban ismét erőre kaptak a piros-fehérek, három pontra felzárkóztak (78-73), majd Hanga triplájával még szorosabb lett a meccs. Innentől viszont újra az ellenfél akarata érvényesült, három és fél perccel a vége előtt 12 pont lett a különbség (90-78). Innentől már csak a vereség mértéke volt kérdéses, a magyarok ezzel együtt remekül helytálltak a magasabban jegyzett bosnyákokkal szemben.    

A folytatásban aztán még nehezebb riválisok jönnek: a nemzeti csapat szombaton 20.30-kor találkozik a címvédő szlovénokkal, másnap szintén 20.30-kor pedig a világbajnoki bronzérmes franciákkal. Jövő kedden 17.15-kor következik Litvánia, végül jövő szerdán 20.30-kor zárul a csoportkör a hazaiak ellen.

B csoport, 1. forduló:

Bosznia-Hercegovina – Magyarország 95-85 (17-23, 28-23, 28-17, 22-22)
Bosznia-Hercegovina:
 Roberson 18/12, Musa 19/3, Halilovic 16, Lazic 1, Nurkic 19/3. Csere: Atic 5, Gegic 5/3, Kamenjas 4, Sulejmanovic 3/3, Vrabac 5/3.
Magyarország: Hanga 16/3, Vojvoda 15/9, Benke 20/9, Allen 5/3, Keller 5. Csere: Váradi 3/3, Perl 2, Eilingsfeld 12/3, Hopkins 7.

A további magyar menetrend Kölnben:
    
Szeptember 3.: Magyarország-Szlovénia 20.30
Szeptember 4.: Magyarország-Franciaország 20.30
Szeptember 6.: Magyarország-Litvánia 17.15
Szeptember 7.: Magyarország-Németország 20.30

Forrás: MKOSZ / MTI