Fontos mérföldkő volt a Japánban megrendezett szumó világbajnokság

Shares

A folyamatos fejlődés ismeretében is népesnek mondható, tíz versenyzőből álló csapattal vett részt a magyar szumó válogatott a Japánban megrendezett Szumó Világbajnokság küzdelemsorozatán, ahol 28 ország képviseltette magát.

 

A magyar szumó válogatott Tokióban (fotók: jochapress)

Azt mindenki tudta, hogy az úticél – a japán főváros, Tokió – nem a szomszédban van, de azért az átszállással együtt csaknem egy teljes napig tartó odaút megtette a hatását. Szerencsére egy teljes nap rendelkezésre állt ahhoz, hogy a versenyzők regenerálódjanak, akiknek pedig kisebb sérüléseik voltak, azok rendbe szedhessék magukat.

A korábbi tapasztalatok ismeretében elmondható, hogy a japán szervezők felértékelték ezt a vb-t, a külsőségekben legalábbis. A KEIO nevet viselő hotelben ugyanis elegáns, kényelmes, kétágyas szobákban kaptunk elhelyezést. A csapat valamennyi tagja a 45 emeletes hotel 19. emeletén lakott, ahonnan nem mindennapi kilátás adódott. A távolban még a Fudzsi hófödte csúcsát is lehetett halványan látni.

 

 

A 45 emeletes KEIO Hotel, a magyar csapat szálláshelye

Tokió a közigazgatásilag hozzá tartozó elővárosokkal együtt 13 millió lakost számlál. E tény ismeretében teljesen érthető, hogy a rendelkezésükre álló terület optimális kihasználására törekednek. Bár ott is vannak magasabbra nőtt emberek – elsősorban férfiak -, de az átlag a 160-175 centiméteres tartományba sorolható. Ennek megfelelően a belmagasságok is kisebbek az európainál. A buszokban például ez 185 centiméter volt – oda kellett „bevarázsolnia” magát a 205 centiméter magasra nőtt Pap Arnoldnak is, akinek a repülőút és a buszozás is komoly tortúrát jelentett.

Japánban nem szüntetnek meg autós sávokat, a kerékpárosok még az autópályán is pedálozhatnak

Ha már a buszokról is szó esett, elmondható, hogy a forgalom óriási. Ki gondolta volna, hogy szombaton reggel az Arena Tachikawa Tachiti nevet viselő sportcsarnok felé vezető autópályán legalább tíz kilométert lépésben tettünk meg. Közben láthattuk, hogy a kerékpárosoknak nem zárnak le teljes autósávokat! Még az autópályákon is kerekezhetnek: a kétszer kétpályáson például mindkét irányban, az elválasztó korlát és a sáv között nem szélesebb, mint 50-60 centiméteres csík az övék, ahol egy irányban haladhatnak. Tehát nem szüntetnek meg teljes autósávokat a kerekesek javára, mint Budapesten! A hoteltől a sportcsarnokig esedékes 34 kilométert a tervezett 75 perc helyett 120 alatt sikerült megtenni. Ugyanez az út vasárnap reggel mindössze 55 percig tartott.

A csapat többsége a szálló halljában

Maga a versenyszínhely egy 2500 nézőt befogadó, elsődlegesen kézilabda események rendezését szolgáló csarnok volt. A lelátókon minden érdeklődő kényelmesen elfért, kb. félig telt ház előtt zajlottak a küzdelmek, amelyeket egyetlen doión futtattak le a rendezők. A küzdőtér alapanyaga agyagos föld, amit minimálisan megszórnak egy kis homokkal, hogy azután időről időre ciroksöprűkkel felfrissítsék azt. És kis kerti locsolót is bevetnek, amelyeknek finom lyukaiból vízpermetet küldenek a felületre. Itthon az egyetlen, szabályos doio a hőskorban készült Leányfalun, ahol a sportág hazai „őshazájában” megvetették Rovnyai Jánosék a honi szumózás alapjait. A hazai versenyek nem agyagos küzdőtéren zajlanak, de például Érden, a Tar Mihály Sportcsarnokban van egy kisebb méretű agyagos „dühöngő”, ahol legalább emlékezhetnek versenyzőink arra, milyen is az anyagos földön a szükséges lábmunka?

A doio előkészítésére nagy gondot fordítottak

Tokióban tehát az „igazi” küzdőtéren mérettek meg versenyzőink. Összességében a megszerzett egy-egy arany-, illetve bronzérem mellett számos, további, értékes helyezést begyűjtve.

Az eredmények sorából mindenképpen kiemelést érdemelt Elekes Enikőnek (Kőbánya SC) a felnőttek 65 kilós mezőnyében megszerzett aranyérme. Direkt nem használtam a kiharcolt szót, mert nagyon kemény ütközetre nem is került sor, és Enikő máris készülhetett az ünnepélyes eredményhirdetésre. Az első fordulóban például mindössze néhány másodpercig tartott a mérkőzése, amelyet fejlerántással fejezett be. De a későbbiek során sem kellett izgulni miatta, mert a birkózó tudása és az erőnléti fölénye egyértelmű győzelmeket hozott számára.

Elkees Enikő harmadik győzelmének pillanata

Másik érmesünk, a még junior, 18 éves tököli Gyuricza Marcell lett, aki korához képest rendkívüli fizikai adottságokkal rendelkezik. Minden fellépése óriási küzdelmeket hozott. Egy színesbőrű brazil fiatalban azután ő is emberére akadt, aki még nála is erősebbnek tűnt. A végül megszerzett bronzérme értékes, mert komoly konkurenciával csatázva szerezte meg azt.

Gyuricza

Így végződött Gyuricza Marcell (áll) első mérkőzése Tokióban

 

A Bajler nővérek közül a 60 kilós Kittitől biztató dolgokat láthattunk, míg nővére, Roxána, a 73 kilóban indulni kényszerült, mivel az ő eredeti súlyában Elekes Enikő rajtolt. A kérdést ez esetben úgy is fel lehet tenni, hogy mire lett volna képes „Roxi” az eredeti súlycsoportjában, mivel egy súllyal feljebb sem vallott szégyent, meccset is tudott nyerni, s végül 5. helyezettként zárhatott.

Az 5. helyezett magyar csapat, balról: Berregi Balázs, Pap Arnold, Végh Artúr, Molnár Tamás

A férfiaknál a +115 kilóban indult Végh Artúr szintén nagy erejű szumós, de az erő még nem minden. Az tény, hogy óriási meccseket produkált, változó sikerrel. A 85 kilós Buzás Patrik – aki a napokban, Szaúd-Arábiában sorra kerülő Küzdősportok Világjátékára is kvalifikálta magát korábban – a középmezőnyben végzett (5. helyezéssel), míg Molnár Tamásnak 115 kilóban minimális különbségű vereségek jutottak.

Buzás Patrik

A fogyasztás rémétől az egész odaúton gyötört Berregi Balázs két-két győzelemmel és vereséggel fejezte be szereplését. Egyébként ő olyan komolyan vette a súlyhatárt, hogy végül „túlfogyasztotta” magát: a mérleg ugyanis 100 helyett csak 98,40 kilót mutatott neki. Megszabadulva ettől a nyűgtől, megerősítette: soha többet nem indul 100 kilóban, inkább vállalja a 115 kilósok közötti, ugyancsak nem könnyű helytállást.

Pap Arnold is megtette a magáét

Külön szám volt a csapatverseny, ahol Magyarország csak a férfiakat indította. A 3+1 tartalékból álló együttesek versengésétől a szakvezetés a bronzérem elérését is lehetségesnek tartotta, de ez a remény a mongolok kiváló erőinek „köszönhetően” nem valósult meg – maradt az ugyancsak előkelő, 5. hely. Ezen a meccsen szenvedte el egyetlen vereségét a nehézsúlyú Pap Arnold, aki csak a csapatversenyen vett részt és a mongolokon kívül a többi ellenfelét biztosan győzte le. A mongolok ellen is nyerési ambíciókkal lépett a küzdőtérre, de amint elmondta utólag, „túl mélyre engedtem le ellenfelemet, ahonnan már nem sikerült őt felhúznom”.

A 65 kilós nők érmeikkel. B-2: Elekes Enikő, mellette a tajpeji ezüstérmes

A sportágat űzők pontosan tudják, hol a helye a szumózásnak a magyar sport hierarchiájában. Legtöbbjüket elsődlegesen birkózó ambíciók vezérlik, ott is Elekes Enikő jelenleg a legeredményesebb. A válogatott tagjai közül az egyetlen, aki csak szumózik, a kispesti színekben küzdő Szilágyi Erik, aki szintén a középmezőnyben végzett. Látványos győzelmei is voltak, meg nála többet tudó ellenfelei is.

Szilágyi Erik „kipenderítette” amerikai ellenfelét

Mindent összevetve, a japán kaland pozitív mérleggel zárult, eredményességben és tapasztalatszerzésben egyaránt. Ami pedig a vendéglátókat illeti, az egy egészen más világ, ami ott van. Az emberek jelentős része maszkban jár, alapvetően udvariasak, de egyben elég zárkózottak is. Japánban élnek legtovább az emberek, és ott születik a legkevesebb gyerek. Az utcákon elképesztő a nyüzsgés, a legtöbb üzlet hiradástechnikai csúcstermékektől roskadozik.

A barátkozó idős hölgy

Üde színfoltot jelentett egy nyolcvanas, idős nénike, aki valami kiismerhetetlen papírhajtogatással állított meg az utcán, hogy nekünk ajándékozza. Szatyrából újabbat és még újabbat húzott elő, s bár nem sokat értettünk mondókájából, az a napnál világosabban kiderült, hogy bármi áron, de szeretne valamilyen emberi kapcsolatot, akár csak néhány mondat vagy éppen gesztus erejéig. Kitörni a bezártságból, a zárkózottságból, ami a japánokat alapvetően jellemzi, meghatározza.

A verseny második napján felkereste csapatunkat a magyar nagykövetség attaséja, Bagdy Tóth Marcell, aki feleségével és Sipos Árpád csapatvezetővel látható a képen.

Szerencsére a több földrészről érkezett sportolók alapvetően nyitottak voltak egymás iránt, az eredményhirdetéseket követően pedig igazi, jó hangulatú, baráti beszélgetések is kialakultak. Ahogy az a sportolók világában megszokott…

(jochapress / Jocha Károly)