Fucsovics az első fordulóban búcsúzott Rómától
Fucsovics Márton három játszmában kikapott a francia Alexandre Müllertől csütörtökön a római salakpályás tenisztorna 7,87 millió euró összdíjazású férfi versenyében.
A világranglista ötvenedik helyén álló Fucsovics rögtön elvette a selejtezőből érkezett ellenfele (109.) adogatását, majd 3:1-re ellépett. Ezután erőre kapott Müller, és fordított, de a magyar játékos 4:4-nél ismét brékelt, így 39 perc alatt hozta az első játszmát 6:4-re.
A második felvonás végig szoros volt, egyik fél sem tudta megnyerni ellenfele adogatójátékát, így a rövidítés döntött Müller javára. A harmadik szett volt a legsimább, a francia 6:2-re nyerte. A csata 2 óra 22 percig tartott.
A főtábla másik magyar szereplője, Marozsán Fábián ugyancsak az első fordulóban kapott ki a kazah színekben induló Alekszandr Sevcsenkótól.
A védett ranglista helyezéssel induló Rafael Nadal óriási csatában, szenthátrányból fordítva győzött a kvalifikációból érkezett Zizou Bergs ellen. A belga játékos 6:4 arányban nyerte meg az első játszmát, ám Nadal később felőrölte Bergs ellenállását és 2 óra 54 perc alatt győzött.
A Rómában tízszeres bajnok Nadal korábban 18 nyitómérkőzéséből mindössze egyet veszített el. 2008-ban erőnyerőként csak a második fordulóban pályára lépő Nadal 5:7, 1:6 arányban kapott ki Juan-Carlos Ferrerótól.
A Rómában utoljára 2021-ben győztes Nadal két évvel ezelőtt a második fordulóban a kanadai Denis Shapovalovtól kapott ki három játszmában.
Idén a második körben a lengyel Hubert Hurkacz lesz az ellenfele, akivel még nem játszott korábban.
Internazionali BNL d’Italia
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Alexandre Müller (francia) – Fucsovics Márton 4:6, 7:6(5), 6:2
Marozsán Fábián bízik benne, hogy újra megtalálja salakos játékát