Fucsovics bejutott a müncheni negyeddöntőbe
Fucsovics Márton bejutott a negyeddöntőbe az 501 ezer euró összdíjazású salakpályás müncheni férfi tenisztornán.
A magyar játékos – a világranglista 61. helyezettje, aki a nyitókörben az argentin Guido Pellát búcsúztatta – a 16 között Marco Cecchinatóval találkozott. Az olasz teniszező vasárnap nem kis meglepetésre megnyerte a budapesti ATP-tornát, amelynek főtáblájára csak szerencsés vesztesként jutott fel a selejtezőből, és sikerével 33 helyet javítva az 59. lett a rangsorban.
A 26 éves magyar alaposan megküzdött az első szettben ellenfelével, aki 3:0-ra elhúzott, ám ezt követően kétszer is elvesztette az adogatását. Fucsovics 5:4-nél nem tudta kiszerválni a játszmát, ám a rövidítésben második szettlabdáját már értékesítette.
A folytatás jóval simábban alakult, a magyar Davis Kupa-válogatott vezére 3:0 után csak egy gémet engedélyezett riválisának, és 1 óra 28 perc elteltével győzött.
„A játékommal eddig sem volt különösebb baj, csak kellett egy kis idő, hogy minden a helyére kerüljön, meg persze az előző napi sikerélmény is jót tett az önbizalmamnak” – értékelte a mérkőzést közösségi oldalán Fucsovics.
A pénteki negyeddöntőben a német Maximilian Marterer (73.) következik, aki a vártnál simábban verte a harmadik helyen kiemelt argentin Diego Schwartzmant (16.).
Fucsovics és a 22 éves Marterer eddig kétszer találkozott egymással, 2015-ben a wroclawi challenger-tornán a magyar nyert 3:6, 7:6, 7:6-ra, majd idén Miamiban az első fordulóban a balkezes Marterer bizonyult jobbnak 6:4, 6:4-gyel.
„Nem gondolkodtam rajta, hogy ki lenne jobb következő ellenfélnek, Schwartzmannal még nem játszottam, Marterernek pedig esetleg vissza tudnék vágni a Miamiban elszenvedett vereségért” – fogalmazott a magyar játékos.
BMW Open by FWU
Egyéni, 2. forduló:
Alexander Zverev (német, 1.)-Yannick Hanfmann (német, WC) 6:7(12), 6:4, 6:2
Jan-Lennard Struff (német)-Yannick Maden (német) 6:3, 3:6, 6:3
Hyeon Chung (dél-koreai, 4.)-Matthias Bachinger (német, WC) 6:1, 6:1
Martin Klizan (szlovák, Q)-Mirza Basic (bosnyák) 4:6, 6:3, 7:5
Fucsovics Márton-Marco Cecchinato (olasz) 7:6(5), 6:1
Maximilian Marterer (német)-Diego Schwartzman (argentin, 3.) 6:4, 6:2
Philipp Kohlschreiber (német, 6.)-Mischa Zverev (német) 6:2, 6:2
Roberto Bautista Agut (spanyol, 2.)-Casper Ruud (norvég, WC)
Negyeddöntő:
Alexander Zverev (német, 1.)-Jan-Lennard Struff (német)
Hyeon Chung (dél-koreai, 4.)-Martin Klizan (szlovák, Q)
Fucsovics Márton-Maximilian Marterer (német)
Philipp Kohlschreiber (német, 6.)
Fucsovicsék párosa kiesett
Fucsovics Márton és a bosnyák Mirza Basic párosa a negyeddöntőben búcsúzott. Az ATP honlapja szerint ellenfelüknek, az első helyen kiemelt Lukasz Kubot, Marcelo Melo lengyel, brazil kettősnek mindössze 41 percre volt szüksége a rendkívül fölényes sikerhez. Fucsovicsék mindössze két játékot nyertek a csütörtök délutáni meccsen.
Páros, negyeddöntő:
Lukasz Kubot, Marcelo Melo (lengyel, brazil, 1.)-Fucsovics Márton, Mirza Basic (magyar, bosnyák) 6:1, 6:1
Stollár Fanny döntős párosban
Stollár Fanny – oldalán Georgina Garcia Perezzel – bejutott a párosok döntőjébe csütörtökön a 250 ezer dollár összdíjazású rabati salakpályás női tenisztornán.
A magyar-spanyol duó a négy között két játszmában verte a svéd Rebecca Petersont és a spanyol Sara Sorribes Tormót. A találkozó 1 óra 16 percig tartott.
A 19 éves Stollár egyesben a selejtező utolsó fordulójában kikapott, így nem jutott főtáblára Marokkóban.
Grand Prix De SAR La Princesse Lalla Meryem
Páros, elődöntő:
Stollár Fanny, Georgina Garcia Perez (magyar, spanyol)-Rebecca Peterson, Sara Sorribes Tormo (svéd, spanyol) 6:4, 6:4
(MTI)