Győzelemmel kezdtek a társbajnokok
A társbajnok FTC-Telekom és SC Csíkszereda is győzelemmel kezdte negyeddöntős párharcát a jégkorong Erste Ligában kedden.
Az erdélyi ütközet a Csíkszereda és a Gyergyó között a várt nagy csatát hozta, A hazaiak két és fél perccel az alapidő vége előtt 2-1-re vezettek, de a vendégek másfél perc múlva egyenlítettek, és hosszabbításra mentették az összecsapást. A hirtelen halálban, 4:20 percnél John Anthony Combs beütötte a győztes találatot.
Az FTC-nek csak az első harmadban kellett izgulnia Tüskecsarnokbeli társbérlője, a MAC HKB Újbuda ellen, a második harmadban szerzett három gól alapozta meg a sikert.
Nehezen nyert a Brassó
Az alapszakaszgyőztes Brassó – amely két harmad után még 3-1-es hátrányban volt – az 58. percben ütött győztes góllal verte a rájátszásba utolsóként bekerült vendég Vasast.
A DEAC is nyert otthon
Az alapszakaszban negyedik Debrecen nem választott ellenfelet, mint az első három helyezett, hanem maradt számára az UTE, amellyel szemben ötvenszázalékos volt a mérlege.
A hazaiak egy gyors kontra végén Vlagyiszlav Kulesov révén már az 5. percben vezetést szereztek, majd volt videózás, hogy az egyik hazai lövés a kapuból vágódott-e ki, de végül maradt az 1-0. Igaz, nem sokáig, mert a 8. percben Hugo Turcotte Rajna Miklós lábvédői között csúsztatott a kapuba. A fővárosiak a DEAC hibáiból tudtak helyzeteket kialakítani, de Hetényi Zoltán mindig védett.
A második harmad hazai emberelőnnyel indult, ebben Vokla Roland távolról hatalmas gólt lőtt. Később már csak ziccerek voltak mindkét oldalon, egyszer a kapuvas mentett Rajna helyett.
A záró harmad derekáig jól őrizte előnyét a DEAC, ekkor egy újabb korongeladás megbosszulta magát, és Bodó Christopher – aki az alapszakaszban a legjobb gólpasszos volt – lövése irányt váltott a blokkolni igyekvő védőn, így a korong becsapta Hetényit. Tizennégy másodperc múlva Bodó passzolt Benk András elé, akit őrizetlenül hagytak, és pillanatok alatt 3-2 lett az állás.
A hajrában emberelőnyben lehozta kapusát az UTE, így 6 a 4 ellen támadhatott az utolsó percben, ám Hetényi védett, és csapata az idényben harmadszor is nyert otthon riválisa ellen.
Erste Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések:
Sport Club Csíkszereda – Gyergyói Hoki Klub 3-2 (1-1, 0-0, 1-1, 1-0), hosszabbítás után
Gól: John Anthony Combs (13., emberelőnyben, 65.), Judd Blackwater (58.), ill. St-Amant Shawn Ouellette (8.), Eric Pance (59.)
FTC-Telekom – MAC HKB Újbuda 4-1 (0-1, 3-0, 1-0)
Gól: Nagy Gergő (21.), Rasmussen Kulmala (38.), Mitch Versteeg (38.), Somogyi Balázs (47., emberelőnyben), ill. Scott Macaulay (3.)
Corona Brasov Wolves – Opten-Vasas 5-3 (1-2, 0-1, 4-0)
Gól: Carlo Finucci (14., emberelőnyben), Péter Balázs (42., emberelőnyben), Cody Fowlie (46.), Olivier Dame-Malka (58.), ralim Valchar (60.), ill. Bödök Bence (7.), Schmál Kristóf (19.), Nagy Márk (28.)
DEAC – UTE 3-2 (2-0, 1-0, 0-2)
Gól: Vladislav Kulesov (5.), Hugo Turcotte (8.), Vokla Roland (21., emberelőnyben), ill. Bodó Christopher (50.), Bank András (51.)
Minden párharc szerdán folytatódik ugyanilyen pályaválasztás mellett.
Forrás: MJSZ/MTI