Győzelmével élre ugrott a Veszprém
Élre ugrott csoportjában az MVM Veszprém, miután szombaton nagy csatában 27-25-re legyőzte a lengyel Wisla Plockot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája utolsó fordulójában.
A veszprémiek – akik legutóbb pazar játékkal nyertek az addigi listavezető német Flensburg otthonában – a már biztos csoporthatodik Plockot fogadták. Szeptember 19-én, a BL-nyitányon a Veszprém 27-27-es döntetlent játszott a lengyel csapattal, ez akkor Carlos Ortega vezetőedző állásába került. Azóta Xavi Sabaté irányítja a szakmai munkát.
A fülsiketítő hangzavarban Daszek vezérletével bátran kezdett a Plock, vezetett 4-2-re és 5-3-ra. A hazaiak védekezése a folytatásban összeállt, a támadójátékkal sem volt gond, így a 12. perben Nagy László találatával először vezetett a magyar bajnok (8-7). Időt kértek a lengyelek, ám később kétgólos hátrányba kerültek (11-9). Mivel a Veszprémnek nem sikerült elhúznia, Sabaté is időt kért. Emberelőnyben minden jól működött a bakonyi együttesnél, Ilic bombájával 14-11-re alakult az állás, majd a szünet előtt – megint létszámfölényben – tovább nőtt a különbség Marguc jóvoltából. Az utolsó gól a pihenő előtt a vendégeké volt.
A második félidő elején alig esett gól, majd sorozatban háromszor talált be a Wisla, így ismételten szorossá vált a csata. A Veszprémnek sikerült átvészelnie a nehéz időszakot, Mikler még büntetőt is hárított, ezzel 20-17-re alakult az eredmény. A folytatásban Marguc két rontott hétméterese nyomán újra az egyenlítésért küzdött a Plock, de a fergeteges buzdítás közepette visszaverte a rohamokat a Veszprém.
Tíz perccel a vége előtt, 22-20-nál időt kértek a lengyelek, és az utolsó percre feljöttek 26-25-re. A Veszprém büntetőt kapott, amelyet Ilic értékesített, eldöntve ezzel a fontos mérkőzést.
A kritikus szakaszokban jobban összpontosító magyar bajnok megérdemelten tartotta otthon a két pontot, megőrizve esélyét a csoportelsőségre.
Javier Sabaté: „Nem lepett meg bennünket a Plock, pontosan ilyen kemény meccsre számítottunk. A lengyel együttes mindig jól teljesít idegenben, a csoportban mindenkivel szemben közel álltak a pontszerzéshez. Az első félidőben a támadójátékunk kiválóan működött, viszont hátul akadtak problémáink. A második félidőben Corrales fantasztikusan védett. Ha ő nincs, nagyobb arányú lehetett volna a sikerünk. Gratulálok a játékosaimnak, a továbbiakban is ezt a kemény munkát kell folytatnunk. A szurkolóink ma is fantasztikusak voltak, a két tábor parádés légkört teremtett. A magunk dolgát elvégeztük, várjuk a holnapi találkozót, a Flensburg képes lehet Párizsban nyerni.”
Mirko Alilovic: „Úgy vélem, hogy a Plock ebben a szezonban némi szerencsével több pontot is szerezhetett volna. Fiatal, tehetséges játékosokból álló alakulat, amely tapasztalatot gyűjtve a jövőben még erősebbé válhat. Tudtuk, hogy mi vár ránk ma. A lengyelek nyomás nélkül léphettek pályára, s megmutathatták, hogy mire képesek. Nekünk azonban muszáj volt nyernünk ahhoz, hogy megőrizzük az esélyt a csoportgyőzelemre. A mai teljesítményünk nem biztos, hogy elég lesz a folytatásban. Dolgoznunk kell, s tovább fejlődnünk.”
Manuel Cadenas: „Mint mindig, ma is szerettünk volna győzni. A célunk a sorozatban, hogy felvegyük a versenyt a világ legjobbjaival. Ez olykor sikerül, máskor nem. Nagyon büszke vagyok a csapatom mai teljesítményére, hiszen az utolsó pillanatig esélyünk volt a pontszerzésre.”
A magyar bajnok akkor zárja első helyen az A jelű nyolcast, ha a francia PSG vasárnap nem nyer vendége, a német Flensburg ellen. A csoportelső egyből a negyeddöntőbe kerül, míg a második helyezett várhatóan nem túl erős ellenfélre számíthat a nyolcaddöntőben.
Kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 14. forduló:
MVM Veszprém – Wisla Plock (lengyel) 27-25 (16-13)
Veszprém: ALILOVIC – MARGUC 6, Sulic 1, Nagy L. 2, Schuch, Terzic, LÉKAI 4. Csere: Mikler (kapus), Ugalde 1, ILIC 7 (3), Iváncsik G. 1, Rodriguez, Sliskovic 2, Nilsson, Palmarsson 1. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Plock: Wichary – DASZEK 7 (2), Rocha 1 (1), De Toledo 3, Zsitnyikov 2, RACOTEA 4, Nikcevic 4. Csere: CORRALES (kapus), Pusica, Wisniewski, Tarabochia 1, Kwiatkowski, Ghionea 2 (1). Vezetőedző: Maneul Cadenas.
Celje (szlovén)-Besiktas (török) 43-29 (21-14)
PSG (francia) – Flensburg-Handewitt (német) 17.00
THW Kiel (német)-PPD Zagreb (horvát) 31-29 (14-17)
Az állás: 1. Veszprém 23 pont/14 mérkőzés, 2. PSG 22/13, 3. Flensburg 20/13, 4. Kiel 17/14, 5. Zagreb 11/14, 6. Plock 8/14, 7. Celje 7/14, 8. Besiktas 2/14
Forrás: MTI/vehirsport.hu