Gyuró László: a válldobás a legfontosabb!

Sokszor a véletlenek szerencsés összejátszására is szükség van ahhoz, hogy a dolgok jól menjenek. Így volt ez a bajai judósok esetében is, akik a sportág meghonosodásától kezdve apránként, de egyértelműen mindig jobb viszonyok közé kerültek. Baján sikerült személyesen felkeresni az idén február 4-én 80. évét betöltött Gyuró László sporttársat, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a judo nem egyszerűen csak gyökeret vert Baján, hanem évtizedeken keresztül az élbolyhoz tartozott és jelenleg, 2020-ban is van válogatott szintű versenyzője.

Gyuró László. Fotó: JochaPress

–  Vagy húszan-harmincan, gyerekként összeálltunk még 1952-ben és elkezdtünk judózni. Csak jóval később, 1958-59-ben kaptuk meg a Patak utcai csarnokot, miután a kosárlabdázók által kinőtt teremből ők nagyobba költözhettek. Amíg a kosarasokkal közösen használtuk azt a termet, addig mind edzés előtt leterítettük, végzéskor pedig felszedtük a szőnyegeinket. Végül azért kellett elköltözniük, mert ide nem fért be a közönség. Amint kivonultak, letettük a szőnyegeket és azzal megszűnt a naponkénti fel- és lepakolás.

– Előzőleg Ön egy másik sportággal is szorosabb kapcsolatba került.

– Így igaz. Én a szertorna vonzásának jó ideig nem tudtam ellenállni, a nyújtón óriás köröket is tudtam csinálni, amíg nem jött a judo. Középiskolás éveimben még a torna volt a középpontban, amihez az alapokat itt, a III. Béla nevét viselő gimnáziumban kaptam meg. Érettségi után Kecskemétre is még tornászként kerültem, de oda elsősorban a géplakatos szakma megtanulása miatt mentem. Közben a reszelőgyárban a reszelők készítését is megtanították nekünk. Ott szerettem bele ismét és végleg a judóba. Megemlíteném a Kecskeméti Dózsa edzőjének, Varga Andrásnak a nevét, aki nagyon nagy pedagógus volt, de soha nem öltözött be judós ruhába.

– Mikor ejtette el végleg a szertornát?

– Húsz éves koromban, 1960-ban, ekkortól csak a judó létezett számomra. Bementem az akkori tanácsházára és kértem, adjanak nekünk valami használható termet. Adni nem tudtak, viszont beajánlottak minket a Bajai Fatömegcikk SE nevet viselt egyesületbe, ahol azután mi lettünk az SE judó szakosztálya. 1969-ben megszűnt a Fatömegcikk SE, mi pedig átkerültünk az Állami Gazdasághoz, annak Bajai ÁG MEDOSZ SK nevű sportkörébe.

– Mikortól értek el említésre méltó eredményeket?

– A Fatömegcikk megléte idejére esett az én felfutó ágam, az állami gazdaságnál már elsősorban az edzői munkámra koncentráltam. Versenyezni a 80 kilósok között igyekeztem, mára már csak 62 kiló vagyok. Egyébként 1969-ben születtek az első, mindenképpen feljegyzést érdemlő eredményeink. A MEDOSZ az országos II. osztályú csapatbajnokságot megnyerte, miközben a legfiatalabbak közül négyen is (Geringer János és Hangyási László a serdülőknél, Láng Róbert és Rudolf István az úttörőknél) bekerültek az egyéni bajnokságokon az első négy közé. 1970-ben már 58 főt foglalkoztatott a szakosztály, miközben csapatunk felkerült az élvonalba. Rengeteg energiát fordítottunk arra, hogy folyamatos legyen az utánpótlásunk. Mindenhova elmentünk bemutatókat tartani. Elsősorban a városi iskolákba, de eljutottunk többek között Sükösdre és Érsekcsanádra is. Már Kecskeméten megszereztem az első edzői fokozatot, így lehettem 1971-től főállású edző. Ekkor beiratkoztam a TF-en a szakedzőire, amit négy év alatt el is végeztem.

Hangyási László. Fotó: JochaPress

– 1971-től gyakorlatilag folyamatosan születtek a figyelemre méltó eredményeik.

– Örömmel említek fel néhányat közülük. Ebben az évben szereztük meg csapatban az első aranyérmünket a serdülők jóvoltából. Ezekben az eredményekben oroszlánrész jutott az 1973-ban megalakult sportiskolai szakosztályunknak, amelyet Sebők Albert vezetett. Öt évvel később, 1976-ban már a juniorok is elhozták a CSB-bronzérmét. 1980-ban pedig már két, Baján nevelkedett, de közben innen eligazolt versenyző is felnőtt országos egyéni bajnok lett: az Újpestben versenyző, 60 kilós Kacsúr János és a Honvéd színeiben győztes, 78 kilós Hangyási László.

– A nyolcvanas évek közepétől a nők is elkezdték megmutatni oroszlánkörmeiket.

– Közülük Pekli Mária vitte a legtöbbre: 1986-ban ő szerezte az első női érmet Baja judó sportjának. Akkor a serdülőknél, 1987-ben a junioroknál, 1989-ben pedig a felnőtteknél lett Magyarország legjobb judósa. Ő többszörös felnőtt egyéni bajnokként két olimpián is képviselhette városunkat: 1992-ben,  Barcelonában kiesett, 1996-ban, Atlantában viszont egészen a 4. fordulóig versenyben volt.

– Ön papíron 1996-ban nyugdíjba ment, de egészen a 2019-es esztendő elejéig rendszeresen lejárt a szakosztályba. Meséljen erről az eltelt fél évszázadról!

– 1973 óta készülhetünk a mai helyünkön. Amikor megépült a jelenlegi kosárcsarnok, mi megörököltük az addigi társbérletet. Szponzoraink segítségével három év alatt annyi szőnyeget sikerült megvásárolnunk, hogy az egész termet beborítottuk. Négy olyan tatamink is van, amelyeken versenyeket is tudunk rendezni. Alkalmi szponzoraink ugyan voltak, de a legnagyobb támogatást mindig az önkormányzattól kaptuk. A kiöregedő versenyzők közül többen is – Gál Tibor, Tamás László, Tamás Attila, Andrási Barna, a mai vezetőedző – edzőként megmaradtak a szakosztályban. Az újabbak közül Hammer Erik, Rudolf Tibor és Csihi János is bekapcsolódott az edzői munkába. Versenyzői létszámunk pedig 90 és 110 között állandósult.

– Milyen volt az edzők közötti kapcsolat?

– Mondhatom, jó volt az összhang, megbíztunk egymásban. Ha bárki azt mondta, hogy ez vagy az a fiatal versenyző bevetésre alkalmas, akkor azt nyugodtan elfogadhattuk, az illető pedig ezt a bemutatkozásán be is bizonyította. Ez a közös hang alapvetően meghatározta az eredményes munkánkat.

Szigetvári Mercédesz kékben. Fotó: Csudai Sándor/origo

– Voltak az Önkormányzaton kívül komolyabb támogatóik is?

– Mindenképpen meg kell említenem Szenti János nevét, aki a Bajai Vízügy igazgatója volt. A bajai sport nagy barátja és jótevője munkahelyeket biztosított számos versenyzőnknek. Szakosztályunk a támogatásoknak is köszönhetően 1971 és 1992 között volt legeredményesebb. 1980-ig a felnőttként 78 kilós Hangyási László vitte a prímet, majd ő a Honvédba távozott. Az 56 kilósok között küzdött Pekli Mária egy későbbi generáció kiemelkedő tagja, ő pedig Ausztráliába házasodott. A legújabb években a +78 kilóban versenyző Szigetvári Mercédesz a legjobb versenyzőnk, ő jelenleg is tagja a felnőtt válogatott keretnek. Mellette még számos olyan fiatalunk van, akik a következő években akár komoly nemzetközi sikereket is elérhetnek.

– Két, fontos dolog csak a végére maradt: a Mogyi név és az Ön legfontosabb szakmai tapasztalatai.

– A Mogyi SK nevet 2015-ben vettük fel, a növényi magvakat feldolgozó és forgalmazó, helyi gyár támogatása révén. Ami pedig engem illet, versenyzőként a válldobás volt a kedvencem és edzőként is ezt oktattam legszívesebben. Aki nem ismeri igazán a válldobásban rejlő hatalmas lehetőségeket, az annyival szegényebb ember. Ami pedig engem illet, 2005-ben hétdanos mesterré léptetett elő a Dan Kollégium, 2014-ben pedig itt, Baján Életmű Díjban részesültem.

– Immár végérvényesen visszavonult, mivel foglalkozik legszívesebben?                                                                                                            

– Van egy 400 öles kertünk, oda gyakran kijárunk a feleségemmel, ott sok zöldséget megtermelünk. Egy fiunk és egy leányunk van, mindkét helyen egy-egy unoka született. Ha marad időm, szívesen nézem a tévét, elsősorban a téli sportokat. És a billiárdot is nagyon kedvelem…

(jochapress / Jocha Károly)