Hamilton győzött Mexikóban, de még nem világbajnok

Shares

A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíjat vasárnap, és tovább növelte az előnyét a pontversenyben, de még nem nyerte meg hatodik vb-címét.

A rajtnál az első sorból indult Charles Leclerc (Ferrari) és Vettel megtartotta az első két helyet, mögöttük Hamilton nagy csatába bonyolódott Max Verstappennel (Red Bull). A két versenyautó egy pillanatra össze is ért, néhány másodpercre mindkettő elhagyta az aszfaltot, emiatt Hamilton az ötödik, Verstappen a nyolcadik helyre esett vissza. Néhány körrel később egy előzési manőver közben Verstappen Red Bullján megsérült a jobb hátsó gumi, és a defekt miatt a holland pilótának idejekorán kellett a boxba hajtania kerékcserére.

A tizedik körben Leclerc száguldott az élen Vettel előtt, a harmadik pozícióban Alexander Albon (Red Bull), közvetlenül mögötte pedig Hamilton haladt. A 15. körben Albon a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később a Ferrari Leclerc-t hívta ki, hogy a monacói pilóta autójára friss abroncsok kerüljenek. Hamilton a 23. körben járt a boxban, Vettel pedig egészen a 38. körig maradt a pályán, és csak akkor állt ki kerékcserére.

A negyvenedik körben így aztán újra Leclerc vezetett, mögötte viszont Hamilton volt a második, Albon pedig a harmadik. A negyedik pozícióban Vettel, az ötödikben Bottas száguldott, aztán Leclerc a 43. körben másodszor is a boxba hajtott új gumikért.

Húsz körrel a leintés előtt Hamilton, Vettel, Bottas volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, miután Leclerc és Albon a második kerékcseréje után negyedikként, illetve ötödikként tért vissza a pályára.

Az utolsó tíz körre az maradt a legfőbb kérdés, hogy Hamilton a több mint negyven kör óta használt gumikkal meg tudja-e nyerni a versenyt, és ha igen, akkor kik állnak még a dobogóra mellette. Vettel három, Bottas négy, Leclerc pedig valamivel több mint hat másodperccel volt lemaradva Hamiltontól, de a hajrában már egyikük sem került előzési helyzetbe, így a célba is ebben a sorrendben értek be.

A futam elején az utolsó helyre visszaesett Verstappen végül a hatodik helyen hozta be a célba a Red Bullt.

Hamilton előnye három futammal a vb vége előtt 74 pont Bottasszal szemben az összetettben.

Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
(71 kör, 305,354 km, a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:36:48.904 óra
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1.766 másodperc hátrány
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 3.553 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 6.368 mp h.
5. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 21.399 mp h.
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:08.807 perc h.
7. Sergio Perez (mexikói, RacingPoint) 1:13.819 p h.
8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:14.924 p h.
9. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1 kör hátrány
10. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1 k h.

Leggyorsabb kör: Leclerc, 1:19.232 perc

A vb-pontversenyek állása 18 futam után
(még 3 van hátra):

Pilóták:
1. Hamilton 363 pont
2. Bottas 289
3. Leclerc 236
4. Vettel 230
5. Verstappen 220

A vb egy hét múlva a texasi Austinban folytatódik az Egyesült Államok Nagydíjával.

(MTI)