Harmadik meccsét is elveszítette a magyar válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott 23-16-ra kikapott Dánia csapatától a Möbelringen Kupa nemzetközi felkészülési torna vasárnapi, utolsó fordulójában.
A Háfra Noémi, Kovacsics Anikó, Mészáros Rea, Klivinyi Kinga, Bíró Blanka és Kovács Anna nélkül felálló magyar csapat szerzett vezetést Pálos-Bognár Barbara góljával, de azután több mint hét percig nem talált be. Ezúttal is sokat hibázott a válogatott, több helyzetet kihagyott, és számos alkalommal eladta a labdát. Mindezek ellenére visszavette a vezetést Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese, majd hat percig ismét nem volt eredményes, ezt egy 4-0-s sorozattal használták ki a dánok (9-6).
A 27. percben deréksérülés miatt le kellett cserélni Szabó Laurát, aki csak a második félidőben térhetett vissza a pályára.
A védekezéssel nem voltak különösebb problémája az együttesnek, de támadásban ezúttal is gyengélkedett, így a szünetben Dánia két találattal vezetett.
Kiss Éva védéseire alapozva a második felvonás elején sikerült az egyenlítés, majd hét percig nem született újabb gól, amit ezúttal is egy 4-0-s szériával büntettek a dánok.
A végjátékra végképp elkészültek erejükkel Kim Rasmussen gárdája, a játékosok támadásban alig-alig voltak képesek megoldani a feladatukat, ezért újabb hosszú gól nélküli sorozatot produkáltak és sima vereséget szenvedtek.
Möbelringen Kupa, Fornebu, Norvégia, 3. forduló:
Dánia-Magyarország 23-16 (10-8)
Dánia: Toft, Reinhardt (kapusok), Bodholt 3, Grigel, Hansen 1, Heindahl 1, Höjlund, Hylleberg 1, Iversen, K. Jörgensen 1, La Cour 1, Offendal 3 (2), Östergaard 4 (2), Pedersen 2, Tranborg 3, Woller 3.
Magyarország: Janurik, Kiss É., Bíró (kapusok), Háfra, Kazai 1, Kiss 2, Klivinyi, Kovács, Kovacsics, Lukács, Mészáros, Orbán 1, Pálos-Bognár 1, Planéta 5 (1), Schatzl 1, Szabó 2, Tóth 2, Tóvizi 2.
A franciaországi Európa-bajnokság jövő csütörtökön kezdődik, a magyar csapat a C csoportban, Montbéliard-ban sorrendben Hollandiával, Horvátországgal és Spanyolországgal találkozik.
(MTI)