Három magyar páros a nyolc között

Shares
Bálint és Nagyváradi Mercédesz a sikeres selejtező után a főtáblán is nyert

Bálint Bernadett és Nagyváradi Mercédesz a sikeres selejtező után a főtáblán is nyert

A négy magyar páros közül három sikerrel vette a főtábla nyitófordulóját az év első asztalitenisz World Tour-versenyén, a budapesti BOK Csarnokban (korábbi SYMA Csarnok) zajló, 120 ezer dollár összdíjazású Hungarian Openen.

Póta Georgina a svéd Matilda Ekholm oldalán egy lengyel, fehérorosz kettősnél bizonyult jobbnak három szettben, míg Bálint Bernadett és Nagyváradi Mercédesz orosz riválist vert meg nagy csatában.

Az Eb-bronzérmes Madarász Dóra, Pergel Szandra duónak nem volt szerencséje, egy ázsiai ellenfelet kapott kezdésként, s 3-2-re alulmaradt.

Ázsiai, pontosabban szingapúri riválissal csapott össze az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó is, amely ugyancsak döntő szettre kényszerült, de Madarászékkal ellentétben ők hozták az utolsó játszmát, így továbbléptek.

A péntek délelőtti negyeddöntőben a második helyen kiemelt Pótáék a román Irina Ciobanu, Camelia Iacob kettőssel, Bálinték pedig Madarászék tajvani legyőzőivel csapnak majd össze. Ecsekiékre szintén tajvani ellenfél, Csen Csien-an és Csuang Csi-jüan vár.

A döntőket minden felnőtt számban az utolsó napon, vasárnap 14 órától tartják.

Asztalitenisz Hungarian Open

Páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért)

Nők:

Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd)-Natalia Bajor, Darja Trigolosz (lengyel, fehérorosz) 3-0 (9, 8, 4)
Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz-Jekatyerina Guszeva, Julija Prohorova (orosz) 3-2 (-10, 8, -7, 11, 9)
Lin Csia-hszüan, Lin Po-hszüan (tajvani) – Madarász Dóra, Pergel Szandra 3-2
(10, -3, 10, -7, 7)

Férfiak:

Ecseki Nándor, Szudi Ádám-Csö Jü Clarence Chew, Kao Ning (szingapúri) 3-2 (-9, 3, 4, -10, 4)

(MTI)

Pergel Szandra és Madarász Dóra kikapott egy tajvani kettőstől

Pergel Szandra és Madarász Dóra kikapott egy tajvani kettőstől