Három szettben kikapott a szlovénoktól a magyar válogatott

Shares

A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra kikapott a szlovénoktól a szombathelyi Savaria Kupa nemzetközi felkészülési torna szerdai zárómérkőzésén.

Eleinte nem is volt semmi probléma, a csapat Szakmáry Gréta vezérletével végig vezetett. Igaz, már akkor is szembetűnő volt a sok ki nem kényszerített hiba, ami aztán a végjátékban meg is bosszulta magát, mert 23:23 után két magyar rontással nyerték meg a szettet a vendégek. Ezt követően már a szlovénok domináltak, s bár a harmadik játszmában Németh Anett bombáinak köszönhetően sikerült tetemes hátrányból egyenlíteni, a fordítás már nem jött össze, s ezzel a vereséggel nehogy a második hely úszott el, hanem a mieink egészen a negyedik helyig csúsztak vissza.

Válogatottunk csütörtökre és péntekre pihenőt kapott – az utolsót az Európa-bajnokság előtt –, a felkészülés szombattól Budapesten, a Ludovika Arénában folytatódik, ahol augusztus 19-én, hétfőn este 19 órakor Belgiummal játszik hivatalos felkészülési mérkőzést a csapat.

A szurkolók azonban egy nappal korábban is találkozhatnak a játékosokkal, mégpedig a Papp László Sportaréna mellett, ahol déli kezdéssel a Magyar Röplabdaszövetség az Eb nyitófesztiválját rendezi meg, amelyen a délután folyamán a válogatott is tiszteletét teszi, s nem csak velük, de az Európa-bajnoki trófeával is fényképezhetnek együtt a szurkolók.

Jan De Brandt: „A mai mérkőzés a nyitásfogadáson ment el. A szlovénok ma nagyon jól szerváltak, emellett remekül mezőnyöztek is, ezzel pedig túl sok ki nem kényszerített hibára kényszerítették a csapatot.”

Savaria Kupa, 5. forduló:

Szlovénia-Magyarország 3-0 (23, 18, 19)
Görögország-Spanyolország 3-0 (21, 19, 19)

A torna végeredménye: 1. Franciaország 9 pont, 2. Görögország 7, 3. Szlovénia 6, 4. Magyarország 5, 5. Spanyolország 3

Forrás: hunvolley.hu