Háromgólos hátrányból hosszabbítás után nyert a DEAC

Shares

A Debrecen rossz kezdést követően hosszabbításos találkozón 5-4-re legyőzte a vendég DVTK Jegesmedvék csapatát a jégkorong Erste Liga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.

A DVTK a 8. perc közepre háromgólos előnyre tett szert, a hazai kapuban kezdő Gönczi Lajos át is adta a helyét a rutinos Hetényi Zoltánnak. A DEAC a második harmadban megkezdte a felzárkózást, az 58. percben pedig 4-4-nél utolérte a vendégcsapatot, így jöhetett a ráadás, amely aztán két percig sem tartott.

György József, a DEAC vezetőedzője

„Én úgy gondolom, hogy ez a 2 pont megér legalább 3 mérkőzést, ahol három pontos győzelmet szerezhetünk, ugyanis ez egy óriási erény a csapat részéről, hogy 0-3-nál egy időkérés után – persze az időkérés után természetesen nem történt meg azonnal a váltás – meg kellett nyugtatni a srácokat. Próbáltam adni nekik különböző utasításokat, olyan dolgokat kellett a mai mérkőzésen játszanunk, amit sajnos edzésen nem volt időnk gyakorolni. Nem kérdés, hogy a 2.harmadtól a mi akaratunk érvényesült és jókor jöttek a góljaink. Nagyon örülök a győzelemnek, a srácok most úgy érzik, semmi nem lehetetlen.”

Tokaji Viktor, a DVTK vezetőedzője

„Az álomszerű kezdés rémálommá változott az első 20 perc után. Egyszerűen nem hittük el, hogy tudunk vezetni a Debrecen ellen 3-0-ra és megijedtünk a saját magunk árnyékától. Tudtuk azt, hogy profilt fog váltani a DEAC és valahogy azt a munkát nem akartuk belerakni vagy megijedtünk ettől a történettől és nem végeztük el azt a melót, ami abba az irányba vitte volna a hajót, hogy ezt a 3-0-át nemhogy megőrizzük, hanem inkább tovább növeljük, hiszen az előny nálunk volt, mind az érzelmi mind pedig a gólok-béli előny és egész egyszerűen saját magunkat őröltük föl és tettük olyan helyzetbe, ahonnan nem volt visszaút. Tragikus volt a speciális egységeinknek a teljesítménye, az, hogy emberhátrányba két gólt tudunk kapni ráadásul kritikus pillanatokban, az elfogadhatatlan.”

Kozma Ferenc (DEAC) vezeti a korongot

A címvédő Csíkszereda 4-1-re kerekedett vendége, a MAC HKB Újbuda fölé. A vendégcsapat 8. percben megszerzett előnyét a 31. percig tudta megtartani, az addig gólképtelen hazaiak viszont már a második harmadban fordítottak.

Az Újpest 5-2-re legyőzte a Dunaújvárosi Acélbikák együttesét. Az újpestiek első és második találata emberelőnyös helyzetből született, azt követően viszont háromszor egyenlő létszám mellett voltak eredményesek, Nemes Benjamin kétszer is.

Jégkorong Erste Liga:

Újpesti TE-Dunaújvárosi Acélbikák 5-2 (3-0, 0-0, 2-2)
Gól:
Kiss Patrik (12., emberelőnyben), Balogh Bence (15., emberelőnyben), Nemes Benjamin (19., 48.), Kyle Just (59.), ill. Gebei Gergely (47.), Jegor Kabatajev (60.)

SC Csíkszereda-MAC HKB Újbuda 4-1 (0-1, 2-0, 2-0)
Gól:
Royally Szilárd (31.), Fodor Csanád (39.), David Stash (47.), Becze Tihamér (51., emberelőnyben), ill. Trevor John Gooch (8.)

Debreceni EAC-DVTK Jegesmedvék 5-4 (0-3, 2-1, 2-0, 1-0) – hosszabbítás után
Gól:
Rastislav Spirko (26., 58., emberelőnyben), Sándor Flórián (27.), Vladiszlav Kulesov (45.), Jan Dalecky (62.), ill. Jonathan Ryan Walker (3.), Galajda Zsombor (4.), Miskolczi Márk (8.), Kiss Roland (38.)

A tabella:
 1.  SC Csíkszereda              18 13   1   2   2  86-50  43 pont
 2.  UTE                         18 11   3   2   2  62-31  41
 3.  FTC-Telekom                 17 11   1   1   4  55-30  36
 4.  Gyergyói HK                 17 10   3   –   4  78-59  36
 5.  MAC HKB Újbuda              18  9   2   2   5  68-51  33
 6.  Brasov Wolves               19  9   –   2   8  77-65  29
 7.  UNI Győr ETO HC             18  7   –   3   8  57-53  24
 8.  DEAC                        19  7   1   1  10  66-68  24
 9.  DVTK Jegesmedvék            18  3   1   1  13  37-64  12
10.  Dunaújvárosi Acélbikák      18  3   1   –  14  43-97  11
11.  Titánok                     18  2   1   –  15  32-93   8

Forrás: MJSZ/MTI