Hasszan Musztafa jobbkeze felmondott az IHF-nek

Shares

Az egyiptomi Hasszan Musztafa elnök ellen tüntetve távozik a Nemzetközi Kézilabda-szövetségből Ramón Gallego, a szervezet játékvezetői bizottságának spanyol elnöke – tudta meg a dán TV2.

Hasszan Musztafa, az IHF keménykezű egyiptomi elnöke (Fotó: AFP)

A spanyol sportvezető a végrehajtó bizottságnak írt levélben mondott fel az IHF-nek, amelynek elnökéről, Musztafáról azt írta,

az egyiptomi úgy bánt vele, mint egy gyerekkel, nem becsülte meg a 40 éves munkáját.

Gallegót felháborította, hogy Musztafa szerint a skandináv nemzetek játékvezetői kedveznek más skandináv csapatoknak a világversenyeken, ezért az elnök felvetette, hogy a jövőben senki sem vezethet meccset a régiójában levő ország válogatottjának. Gallego kiemelte, ez sehol nincs leírva szabályként az IHF-ben, csak Musztafa találta ki.

Musztafát a januári egyiptomi vb-n a norvég bírók ténykedése borította ki, hazája válogatottja ugyanis egy góllal alulmaradt a svédekkel szemben a csoportkörben. Gallego elmondta, az egyiptomi ekkor hozta fel neki először az ötletét.

Az utolsó csepp az volt a pohárban Gallegónál, hogy elvették tőle az olimpiai torna koordinálását.

A dán TV2 kiemeli, a spanyol sportvezető távozása azért lenne érzékeny veszteség az IHF-nek, mert Gallego legalább 25 futó projektnek meghatározó szervezője.

A TV2 kiemeli, Musztafa ténykedése már egy ideje zavarja a kézis nagyhatalmakat, de mivel az egyiptomi élvezi a kisebb országok támogatását, nincs veszélyben a pozíciója.

(mno.hu)