Hegedüs Csaba két arca
Bár az utóbbi években ritkábban járok birkózó versenyekre, de azért az elmúlt néhány évtized tapasztalatai alapján ki merem mondani: van némi rálátásom ennek a rendkívül férfias és igen eredményes olimpiai sportágunknak az életére. Így a ma 70 éves Hegedüs Csabát is ismerem, sőt! Még annak idején nem egyszer személyesen is láttam, amint a szőnyegen újra és ismét bizonyította extraklasszisát.
„Mister TUS” – mert az 1971-es világbajnokságon aratott kétvállas sorozatgyőzelme alapján jogos neki ez az elismerés – ma 70 éves. Münchenben 1972-ben olimpiai aranyérmet szerzett, ezért is jár neki a kétszeres gratuláció. Ráadásul két napja könyvet adott ki – a birkózás tankönyvét, ezért is indokolt neki egy erős kézfogás és két jó szó: köszönjük szépen! És az elmondottakon túl természetesen azt is hozzáteszem: további szép és eredményes, egészségben gazdag éveket kívánunk a birkózás egyik nagy magyar egyéniségének.
A fentebb leírtak mind jogosak, megalapozottak. Nekem azonban van némi hiányérzetem a sok-sok pozitívum mellett és azok ellenére is. Nevezetesen az, hogy amit a Kedves és gyanútlan Olvasók a Nemzeti Sport szeptember 6-i számában megjelent írásából megtudhatnak, onnan néhány „apróság” is hiányzik. Aki ugyanis csak ezt a dicsérethalmazt olvassa, annak szinte egy földöntúli lény léte kerekedik ki. Mindent, de mindent ő csinált, egyes-egyedül. Szülei dicséretén kívül más neve el nem hangzik, viszont az ő tanítványainak a nevei ott sorjáznak, Kocsis Ferenctől Növényi Norberten keresztül, Rácz Lajossal, Tóth Istvánnal és a szabadfogású Kovács Istvánnal bezárólag. Ezek az olimpiai hősök (arany-, ezüst- és bronzérmesek) úgy szerepelnek az írásban, mint az ő tanítványai. Lehet, hogy bennem van a hiba, de ezekben az állításokban erős túlzások vannak elrejtve. A felsoroltak minimum néhány, más nevet is megemlítenének, ha őket megkérdeznék, ez egészen biztos…
Más. Felemlítek két nevet. Müller Ferdinándét és Klinga Lászlóét. Arról a Nándi bácsiról van szó, aki Hegedüs kapitánysága alatt rengeteget tett kötöttfogású válogatott birkózóinkért. A Hegedüs kapitánynak elkönyvelt sikerek nem születtek volna meg Nándi bácsi nélkül! Ami pedig Klingát illeti, ő 1978 és 1982 között, tehát öt esztendeig volt a szabadfogású szakág vezetője. A számok nyelvén bizonyítható, hogy ezen öt év során az elmúlt fél évszázad legeredményesebb öt évét produkálták a szabadfogású válogatottaink. Pontosan 14 magyar érem született az 1978-1982 közötti időszakban felnőtt olimpián, világ-. és Európa-bajnokságokon.”Természetesen” ezek az érmek, a legsikeresebb fél évtized sikerlistája is „be lett söpörve” Hegedüs alá, ami finoman szólva is minimum furcsa feledékenységre utal. Sem Müller Ferdinánd, sem Klinga László nem érdemelte meg, hogy az ünnepelt őket minimum megemlítse! Ez pedig nagy hiba!
Mindezt csak és kizárólag – a teljesség igény nélkül – azért említettem fel, mert az éremnek mindig két oldala van. Az igazán nagy egyéniségek pedig nem vindikálják kizárólag maguknak a sikereket. Ha ilyenkor szerényen elhangzana néhány név, akik vitán felül „aládolgoztak” a sikerkapitánynak, az egésznek sokkal jobb lenne az optikája.
A leírtak egyébként semmit nem vonnak le a 70 éves Hegedüs Csaba érdemeiből, legfeljebb teljesebbé teszik a képet. Arról az extraklasszis birkózóról, aki szövetségi kapitányként mindenképpen maradandót alkotott. És akinek hazai sportági elnöksége nem úgy és akkor fejeződött be, ahogyan talán azt ő elképzelte. És hogy leváltása megtörténhetett, abban neki is volt jókora része.
A fenti kiegészítések papírra vetése után én is jó szívvel csatlakozom az ünneplők népes táborához: éljen sokáig a 70 éves Tuskirály, Hegedűs Csaba!
(jochapress / Jocha Károly)
