Heidum Bernadett: gyors a jég

Shares

korcsolya, Heidum bernadett, Kovács AnikóHeidum Bernadett szerint kifejezetten jó és gyors a jég a pénteken kezdődött rotterdami rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon.

A combcsontsérülése miatt az idény eddigi részét kihagyó versenyző az MTI-nek a helyszínen elmondta, hogy szerinte a férfiak akár nyolc másodperces köröket is korcsolyázhatnak, míg a nők 8,5-9 másodperces részidőket tudnak produkálni. Hozzátette, az mindig kérdéses, hogy a nagyszámú közönség hatására mennyire fog olvadni a jég.

Heidum elárulta, információi szerint a hollandok igazi show-t csinálnak majd a rendezvényből, s az 1971-ben átadott, több mint tízezer néző befogadására alkalmas Ahoy Rotterdam nevű csarnok a döntők előtt elsötétül, a versenyzőket egyesével, reflektorral megvilágítva mutatják be.

„Nekem még nem szóltak, de rajtszámom már van” – válaszolt mosolyogva a 28 éves gyorskorcsolyázó arra kérdésre, hogy tagja lesz-e a váltónak, amely szombaton az elődöntőben lép először jégre. A magyar csapat edzői korábban úgy nyilatkoztak, Heidum csak indokolt esetben indul majd a vb-n, mert nem szeretnék, hogy kiújuljon a sérülése.

Pénteken a három egyéni szám (500, 1000, 1500 m) selejtezőit rendezik, melyekben Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor, illetve Jászapáti Petra és Keszler Andrea lesz érdekelt.