Hesz Mihály méltatta Fábián Lászlót
A gyászoló család tagjain kívül igen sokan ott voltak hétfőn az óbudai temetőben, hogy megadják a végtisztességet az életének 83. évében meghalt olimpiai bajnok kajakosnak, Fábián Lászlónak. Ott volt a Németországban élő, de igen gyakran hazalátogató dr. Hesz Mihály is.
A kajakosként Vácról indult és a Ferencvárosban kiteljesedett, 1968-ban olimpiai bajnoki címet is szerzett „Misa” engedett a jochapress.hu kérésének és az eltávozott bajnokkal megélt néhány, közös esetet, szituációt felidézett emlékei tárából.
– Nagyon jól ismertem őt, annál is inkább, mert a rivális „dózsások” egy komoly csapatot alkottak, amelyben Öcsi központi személyiség volt. Kitűnő szervezőként mindig adtak a szavára, akinek sasszeme volt és akinek elsősorban a csapathajók összeállításánál sokszoros leheletfinom észrevételei, árnyalatnyi különbségek döntöttek, érvei-javaslatai alapján. Nekem egyébként nagyon tetszett az ő edzésvezetési szisztémájuk, mert ők leginkább „hosszúkat” eveztek, ami nekem nagyon feküdt. Nagy erénye volt, hogy nem állt meg a felületes észrevételeknél, hanem mindig igyekezett a dolgok mögé nézni, minél mélyebb összefüggéseket keresni.
– Emberileg milyen volt a kapcsolata Öcsi bácsival?
– Nagyon sokat köszönhetek neki személyesen is, mert példakép volt számomra. Nem csak az edzéseken vagy a versenyeken, de például az elengedhetetlen focimeccseinken is. Az emberség mindig előjött belőle, de az a bizonyos furfang sem maradt el, amiről annyian és annyiféleképpen beszélnek.
– Amikor Ön a mexikói olimpián K-l 1000 méteren bajnok lett, Öcsi bácsi tartalékként volt ott az ötkarikás játékokon.
– Ez is egy érdekes szituáció volt, mivel a tartalékoknak is kellett edzeniük, ha nem is teljes gőzzel. Így esett meg egy alkalommal, hogy együtt futottunk. Én mindig is arról voltam, híres, hogy mindig mindenben elől akarok lenni. Amolyan „güzünek” mondanám magamat. Szóval elmentünk egy bolyban sokan futni, ő és én is lépkedtünk keményen. Végig az volt bennem, hogy Öcsit meg akarom előzni. Azután az olimpiai falu atlétikai pályáján futva igyekeztem robbantani, de ő látványosan visszaverte a támadásomat. Utána lógattam, az orromat, mert kaptam egy áttételes pofont. Ő pedig elárulta, hogy ha még néhány lépésig tartom a gyorsítást, nem bírta volna az iramomat. Ebből azt szűrtem le, hogy amit az ember elkezd, vigye is végig, s még véletlenül se torpanjon meg. Mondhatom, mindig felnéztem rá, mert túl a köteles tiszteleten, mindig volt benne valami, ami csak rá volt jellemző, és amire oda kellett figyelni!
(jochapress / Jocha Károly)
