Hétgólos hátrányban a Ferencváros
A Ferencváros 33-26-ra kikapott a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, a negyeddöntőbe jutásért folyó párharc szombati, első mérkőzésén.
A magyar csapatból Bíró Blanka, Julia Behnke és Kovacsics Anikó hiányzott.
Az első tíz percben a szlovénok jól használták ki azokat a hibákat, amelyeket ellenfelük támadásban elkövetett, de ellépni nem tudtak, mert az FTC felállt védőfala jól működött. A folytatásban nagyon hasonló volt a két csapat teljesítménye támadásban, védekezésben, illetve a hibák számában és típusában is, ezért sokáig egyik sem tudott számottevő előnyt kialakítani. A hajrában egy hármas gólsorozattal 14-11-re megugrott a Krim, a szünetben azonban ismét csak egy gól volt a különbség.
A hazaiak 22-19-nél vezettek ismét hárommal, ekkor Elek Gábor vezetőedző újból időt kért. A következő három gólt szintén a Krim lőtte, ezért a Ferencváros szakvezetője a 46. percben az utolsó időkérési lehetőségét is kihasználta, és ezzel sikerült megfékezni a szlovénokat.
Az utolsó tíz percet Emily Bölk nélkül játszotta le az FTC, a német balátlövőt a harmadik kiállítása miatt végleg kizárták. A magyar együttesnek nem volt szerencséje, többször a kapufát találta el. A házigazdák hatékonyan védekeztek, az utolsó három találatot ők szerezték, így végül héttel nyertek.
A mezőny legeredményesebb játékosa a szlovénok jobbátlövője, Ana Gros volt, aki 16 lövésből 13 gólt lőtt, így őt választották a meccs legjobbjának. A vendégeknél Angela Malestein hét, Emily Bölk hat találattal zárt. A kapusok közül Jovana Risovic 41,5 százalékos védési hatékonysággal (41/17) járult hozzá a sikerhez, Janurik Kinga kilenc, Suba Sára két lövést védett.
A két csapat 12. egymás elleni tétmérkőzésén a Krim hat vereség mellett hatodik alkalommal nyert.
Az FTC legutóbb a 2002-es elődöntőben tudott párharcot nyerni a BL egyenes kieséses szakaszában.
Női kézilabda Bajnokok Ligája
A negyeddöntőbe jutásért, első mérkőzés:
Krim Mercator Ljubljana (szlovén) – FTC-Rail Cargo Hungaria 33-26 (15-14)
Ljubljana: Arenhart, Riszovics (kapusok), Brnovics 2, Gros 13 (2), Klemencic, Krpez-Slezak 5, Lekics 2, Ljepoja 3, Pineau 2, Posavec, van Kreij, Radoszavljevics 1, Sercien Ugolin, Stanko, Varagic, Zabjek.
FTC: Janurik, Suba (kapusok), Bölk 6, Edwige 4, Csiszár-Szekeres, Grbics 1, Hársfalvi, Kisfaludy, Klujber, Kovács, Malestein 7 (4), Márton 5, Stolle 2, Szöllősi-Zácsik 1, Szucsánszki, Tóth.
A visszavágót egy hét múlva rendezik Érden. A párharc győztese a negyeddöntőbe jut, ahol a címvédő norvég Vipers Kristiansanddal találkozik.
Március 26., szombat
18:00 BV Borussia 09 Dortmund (német)–Metz Handball (francia)
Március 27., vasárnap
16:00 Odense Handbold (dán)–Brest Bretagne Handball (francia)
Forrás: EHF/MTI