Hetvennégy éves, tízszeres Vasemberként folytatja

Tizedszer indult el a hagyományosan Nagyatád térségében megrendezésre kerülő, „EXtremeMan” nevet viselő versenyen és mind a tíz alkalommal célba is ért a 75. évében járó Fröhlich Henrik. Az abszolút amatőr feltételek között készülő sportemberrel – egykori iskola-és osztálytársammal – a kerek jubileum alkalmából beszélgettem.

 – Amikor az általánosban együtt gyúrtuk az éveket, semmi jele nem mutatkozott annak, hogy valaha is érdemben fogsz sportolni. Hogyan alakult ki mégis ez a nagy elkötelezettség?

– Először a lányom triatlon versenyeire jártam rendszeresen, én vittem a kerékpárját. Három év után ezt a passzív szerepkört megunva én is elkezdtem mozogni. Az elhatározást nagyban segítette a tizenöt kilós súlyfeleslegem tudata, ráadásul a magas vérnyomás is gondokat okozott. Előbb csak egy-egy háztömbök körüli kocogásra futotta, majd folyamatosan emeltem a távot.

– Mennyi idő alatt sikerült eljutni az első Vasember-próbálkozásig?

– A 2003-ban volt kezdés után egy évvel már az öt, majd a tíz kilométert is lefutottam. Következett a Vivicitta, utána a félmaratoni futások, s még 2004-ben a maratoni távot is sikerrel teljesítettem 4 óra 10 perces idővel. Ekkor már rendszeresen úsztam és kerékpároztam is, így 2005-ben Nagyatádra is benevezhettem.

 – Ráadásul mindjárt elsőre végig is mentél a 3800 méter úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és 42195 méteres futásból álló távon.

– Akkor – 2005-ben –  értem el a legjobb eredményemet: 14 óra 16 perccel a 183. lettem hatszáz induló között. Az évek múlásával mind gyengébb időket érek el, ami egy természetes folyamat. A legfontosabb az, hogy mind a tíz rajtom sikeres volt, így tízszer is elszakíthattam a célszalagot, amelyet minden indulónak kifeszítenek a célvonalon. Ez a célba érkezés csodálatos érzés.

– Mi okozza a legnagyobb gondot a felkészülés során?

– Egy ilyen versenyre egész évben készülni kell, ami naponta legkevesebb két órás, kemény edzéseket jelent, amelyek időtartama az utolsó 2-3 hónapban egyre emelkedik. Nekem az úszás a legnehezebb résztávom, mivel eddig képtelen voltam valamiféle normál gyorsúszó technikát elsajátítani. Minden alkalommal csak hatalmas erőfeszítések árán tudok a 2 óra 10 perces szintidőn belül maradni. Ha ezt a limitet akár csak egy másodperccel is túllépném, már nem engednének kerékpárral ülni. Idén 2 óra 7 perc után sikerült kijönnöm a gyékényesi bányatóból, így tovább mehettem.

– Mennyit számítanak a technikai lehetőségek?

– Úszásban akkor járok jól, ha a víz hőfoka 24 Celsius alatti, mert ez esetben lehet úszni a neoprém ruhákban, ami több perc javítást jelenthet. A kerékpárok között óriási a különbség. Nekem egy közepesnek mondható „paripám” van, ez 200 ezer forintos árnak felel meg. Aki kétmilliós bringán tekerhet, az legalább fél órát nyerhet azzal, hogy az jóval könnyebb, mint az enyém és a hasonló kétkerekűek. A futásban vannak a legkisebb különbségek, de azért ott sem teljesen mindegy, milyen cipőben vág neki az ember a maratoni távnak.

 – Idén hogy végeztél?

– Reggel félnyolckor rajtoltunk és ötszázhetvenhetedikként, éjfél után hat perccel értem célba. Utánam mindössze hárman érkeztek, viszont legalább százan feladták.

 – A hatalmas erőpróba tízszeres teljesítése után mi motiválhat még?

– Bekerülni a tízen túliak társaságába, amelynek befogadási ünnepsége a díjkiosztással egy időben történik. A bekerülés reményében szeretnék jövőre is  indulni. Egyébként ez egy életforma, amit nem is kívánok önként feladni. Addig fogok versenyezni, ameddig a jó Isten megengedi.

(jochapress / Jocha Károly)