Hetvennégy évesen tízszeres Vasember!

Régi általános iskolai osztálytársam, Fröhlich Henrik annak idején semmi, a sporttal kapcsolatos, extra affinitást nem árult el. Abszolút amatőrként csak az utóbbi 15 évben mutatta meg oroszlánkörmeit: nem kevesebb, mint tíz alkalommal teljesítette a hagyományos nagyatádi „ExtremeMan” verseny követelményeit.

Ezek az elvárások egyeznek a közismertebb „Vasember” feladataival. Vagyis 3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpározás és egy teljes maratoni táv, 42195 méter lefutása.

Fröhlich Henrikkel Kispest-Wekerle telepi házikójában beszélgettünk.

 – Amikor az általánosban együtt gyúrtuk az éveket, semmi jele nem mutatkozott annak, hogy valaha is érdemben fog sportolni.

– A mutatottnál azért többre lettem volna képes, de hamar beszűkültek a lehetőségeim, egy konkrét félelemérzet miatt. Az történt ugyanis, hogy ötödikes koromban a magasugrásnál levertem a lécet, mire a testnevelő tanárom megjegyezte, ha ráülsz és eltöröd, akkor bizony meg kell fizessétek. Na, ez engem ettől kezdve szinte lebénított minden sportos tevékenységgel kapcsolatosan. A mi családunk ugyanis nagyon szegény volt és reszketve gondoltam arra, mekkora csapás lenne egy ilyen baleset a család szűkös anyagi helyzetére.

 – Az idők folytán – igaz, csak évtizedekkel később – mégis igen elkötelezett, „sportos” életet kezdett élni. Hogyan alakult ki ez a komoly függőség?

Fröhlich Georgina vitte táncba édesapját (Fotó: JochaPress.hu)

– Georgina lányom már középiskolás évei alatt előbb a fél-, majd a teljes maratoni távot is teljesítette. Az ELTE fizikus hallgatójaként csatlakozott triatlonos társaihoz, s velük együtt lett a bonyhádi Anonym Club tagja. Egy idő után azon vettem észre magamat, hogy rendszeresen szállítom őt és a kerékpárját a versenyeire. A hosszú órákon át volt tétlen ácsorgások alatt egyszer csak belém vágott a gondolat: sokkal jobban tenném, ha én is beszállnék. Az elhatározás tettekre váltása bizony nagyon nehezen ment. Az első alkalommal alig tudtam lekocogni egy háztömb körüli kört. Pedig komoly indok is szólt a váltás mellett, ugyanis jókora sörhasam és tizenöt kiló súlyfeleslegem volt. Ráadásul a magas vérnyomás is gondokat okozott.

 – Mennyi időre volt szüksége, hogy eljusson az első, nagyatádi részvételig?

– A 2002-ben volt első lépéseket követően egy évvel már az öt, majd a tíz kilométert is lefutottam. Következett a Vivicitta, utána a félmaratoni futások, hogy azután 2004-ben, hatvan éves koromban a maratoni távot is sikerrel teljesítsem 4 óra 17 perces idővel. Érdekesség, hogy azóta közel ötven maratonon értem célba, de hazai pályán ez az első futás sikerült a legjobb idővel. Még ebben az évben eljutottam Salzburgba is, ahol bebizonyosodott, milyen sokat számít a tiszta, oxigénben dús levegő! Ott ugyanis 3:58 órát mutatott a stopper, amikor áthaladtam a célvonalon. Ezen a távon ez az abszolút legjobb eredményem.

– A futás tehát már jól ment. És az úszás meg a kerékpározás?

– Az úszással mindmáig komoly gondjaim vannak. Hiába jártam számos oktatóhoz, eddig még egyik sem tudott megtanítani egy szerény, de gazdaságos technikára. Mellúszó lábtempóval és szűk karcsapásokkal végig reszketem a 3800 métert, nehogy kifussak a 2 óra 10 perces szintidőből, mert akkor már nem engednek ki a kerékpározók után. Idén 2:07-nél óránál másztam ki a gyékényesi bányatóból. Egyébként két lányom révén öt unokám van, közülük a nyolcéves Bendegúz már könnyedén elúszik mellőlem.

 – Erőfeszítései eddig mindig sikert hoztak, hiszen 2005-től idén már a tizedik alkalommal vágott neki és mindannyiszor sikerült végigmennie a résztávokon.

– A kerekezés sokkal jobban megy, a 180 kilométert általában hét és fél órán belül tekerem le. Itt a kerékpárok különbözősége jelent hátrányt a magamfajta abszolút amatőröknek. Amíg ugyanis nekem be kell érnem egy 200 ezer forintos „paripával”, addig a tehetősebbek közül számosan 2-3 milliós bringák nyergében pedáloznak. A kerékpárok közötti súlykülönbség révén nagyságrendileg fél órával hamarabb teszik meg a távot, mint a hasonló felkészültségű, de szerényebb gépeken versenyzők.

– Szóval akkor 2005-ben a Vasember-premier is megvolt.

– Igen és a lányomat követve, én is a bonyhádi Anonym Klubba igazoltam.  Akkor értem el a legjobb eredményemet: 14 óra 16 perccel a 183. lettem, s ezzel a középmezőnyben végeztem. Az évek múlásával mind gyengébb időket érek el, ami egy természetes folyamat. A legfontosabb az, hogy mind a tíz rajtom sikeres volt, így tízszer is elszakíthattam a célszalagot, amelyet minden indulónak kifeszítenek a célvonalon. Ez a célba érkezés csodálatos érzés.

– Mi okozza a legnagyobb gondot a felkészülés során?

– Egy ilyen versenyre egész évben készülni kell, ami naponta legkevesebb két-három órás, kemény edzéseket jelent, amelyek időtartama az utolsó hónapokban egyre emelkedik. Anyagilag sem könnyű a nyugdíjas helyzete, hiszen manapság szinte bármilyen versenyen elindulni, tízezres nagyságrendű nevezési díj befizetésével kezdődik. A nagyatádi részvételért harmincötezret kellett leszurkolni. Mondhatom, a nyugdíjam igen jelentős részét a versenyekkel kapcsolatos kiadások emésztik el.

– Mennyit számítanak a külső feltételek?

– Elég sokat! Úszásban például akkor járok jól, ha a víz hőfoka 24 Celsius alatti, mert ez esetben lehet úszni a neoprén ruhákban, ami több perc javítást jelenthet. A kerékpárokról már szóltam. A futásban vannak talán a legkisebb különbségek, bár ott sem teljesen mindegy, milyen cipő van az ember lábán.

 – Idén tizedszer teljesítette az embert próbáló résztávokat. Hogyan emlékezik vissza a jubileumi sikerre?

– Reggel félnyolckor rajtoltunk és ötszázhetvenhetedikként, éjfél után hat perccel haladtam át a célvonalon. Utánam mindössze hárman érkeztek, viszont nagyon sokan feladták.

 – Egy ilyen rendkívüli igénybevétel után mennyi pihenő jár a szervezetének? Egyáltalán, mi motiválhatja még?

– A megszállottság. Nagyatád után például hivatalosan tiltott, hogy bárki is három hétnél hamarabb részt vegyen egy másik versenyen. Én idén áthágtam a szabályt és két héttel utána elindultam egy tatai viadalon, ahol háromszor kellett megkerülni az Öreg tavat. Engem a második kör után kiállítottak, mert kívül kerültem a szintidőn. A 2019-es évi célom az, hogy újabb erőfeszítéssel bekerüljek a nagyatádi versenyt tíznél többször teljesítők, a „Tízen túliak” társaságába, amelynek befogadási ünnepsége a díjkiosztással egy időben történik.  Ha valahol, hát nálunk csak egészen rövidke pihenőt lehet tartani, mert nagyon fontos a folyamatos edzésben maradás. Egyébként ez egy életforma, amit nem is szeretnék önként feladni. Addig fogok versenyezni, ameddig a jó Isten megengedi.

Nyugalmi állapotban

 – A három sportágra történő, folyamatos készülődés mellett van esetleg kiegészítő sportága is?

– A rádiós tájfutás mindig is a szívem csücske volt, mert az egész családunk kötődött a rádiózáshoz, annak magas szintű műszaki ismereteihez. A régi rendszerben ezt a sportágat az MHSZ pénzelte, akkoriban több ezren gyakorolták, mára a létszám száz alá szűkült le. A magas költségek tudatában kisebbfajta csodának számít, hogy az idei, a Koreai Köztársaságban megrendezett világbajnokságra hazánkból önerőből tízen utaztak ki részvételi szándékkal.

– A totális elkötelezettségben vannak példaképei is, akik segítik az év megpróbáltatásai során?

– Több is van, de közülük nálam Balczó András (fotó: JochaPress.hu) a legnagyobb. A három olimpiai-és tíz világbajnoki címe már önmagában is egyedülálló teljesítmény. Ráadásul nálam ő nagy sportember és EMBER is egy személyben.

(nso / Jocha Károly)