Hosszabbításos ferencvárosi siker a derbin
A társbajnok Ferencváros hosszabbítás után 3-2-re nyert Újpesten a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján.
A 3. percben Lauri Kärmeniemi korcsolyázott be a jobb oldalon az újpesti harmadba nagy lendülettel, egy kivárásos lövőcsellel elfektetett egy védőt, majd kapura húzta a korongot, ami két újpestin is megpattanva, egy korcsolya sarkáról került a hazai kapuba, szerencsés találattal szereztünk fontos korai vezetést (0-1).
Két másodperccel a harmad vége előtt azonban Rafaj Attila közvetlen közelről a kapusra húzott egy Stadel távoli lövése után kipattanó korongot, ami Nagyról a kapuba került, így egyenlített az Újpest (1-1).
A 49. percben a Fradi harmadából vitt el egy bulit az Újpest, a hátratett korongot pedig Pokorny Dávid kapásból remekül találta el, a távoli lövés utat talált a hálóba (2-1). Nem sokkal később Perkovich magas botja után emberelőnybe kerültek a zöld-fehérek.
A vendégek szépen járatták körbe a korongot az újpesti harmadban, majd Hajós tette vissza lövésre az alapvonal mögül, Kärmeniemi pedig egy remekül eltalált kapásbombával meglőtte önmaga és csapata második gólját.
A rendes játékidő 2-2-vel zárult, a hosszabbításban pedig zöld-fehér részről Rasmus Kulmala 47 másodperc elteltével volt eredményes.
A Vasas tíz gólt hozó találkozón győzött Csíkszeredán. A két együttes szerdán is megmérkőzött, akkor szétlövéssel nyert a Csíkszereda, ezúttal a budapesti gárda 6-4-re diadalmaskodott.
Erste Liga:
UTE – FTC-Telekom 2-3 (1-1, 0-0, 1-1, 0-1) – hosszabbítás után
Gól: Rafaj Attila (20.), Pokornyi Dávid (49.), ill. Lauri Karmeniemi (3., 54. emberelőnyben), Rasmus Kulmala (61.)
További eredmények:
Sport Club Csíkszereda – Opten Vasas HC 4-6 (0-3, 3-2, 1-1)
Corona Brasov Wolves – DEAC 3-1 (0-1, 3-0, 0-0)
Gyergyói Hoki Klub – MAC HKB Újbuda 2-1 (1-1, 0-0, 1-0)
Dunaújvárosi Acélbikák – Titánok 2-5 (1-2, 0-1, 1-2)
A tabella:
1. FTC-Telekom 29 16 6 3 4 125- 88 63 pont
2. Corona Brasov Wolves 23 14 3 4 2 88- 54 52
3. DEAC 30 14 3 3 10 103- 88 51
4. MAC HKB Újbuda 29 12 5 4 8 116- 86 50
5. UTE 28 12 4 4 8 113- 99 48
6. Sport Club Csíkszereda 22 12 2 2 6 112- 79 42
7. Gyergyói Hoki Klub 27 9 2 8 8 67- 81 39
8. Opten Vasas HC 28 7 – 3 18 81-111 24
9. Titánok 27 4 4 3 16 72-121 23
10. Dunaújvárosi Acélbikák 29 1 6 1 21 76-146 16
Forrás: MJSZ/MTI
Megerősítette vezető helyét a Debrecenben győztes Ferencváros