Illés Adrián mindenét eladta, hogy körbebiciklizhesse a Földet

Olykor pár szem rizst evett vacsorára, máskor kukáznia kellett, hogy jusson étel, mégis bátran és boldogan tekert tovább. Illés Adorján mindenét eladta, hogy körbebiciklizze a Földet, ami 4 év és 10 nap alatt sikerült neki.

(Fotó: Illés Adrián)

– Gyerekként gyakran vágtam sértődötten anya fejéhez, hogy én világgá megyek… Egyszer két utcányira jutottam, volt is riadalom belőle, de az álmom azóta megvalósult. Utazni szerettem volna és annyi ország érdekelt közelről, hogy nem tudtam választani köztük – kezdi mosollyal a Vasárnapi Blikknek nem éppen hétköznapi történetét Illés Adorján. – Egy percig sem féltem az ismeretlentől, pont azért, mert nem tudtam, mi lesz. De tudtam, hogy minden napom olyan lesz, amilyen előtte még soha!

A Tata melletti, mindössze 2800 lelket számláló Baj községből származó fiatal jól menő mérnöki állását hagyta ott 2015 nyarán, hogy világ körüli útra induljon – biciklivel. Bár világ életében sportolt, legfeljebb a munkahelyéig kerekezett, még száz kilométert sem tett meg egyben korábban. – Fél évbe telt, mire a testem megszokta a tempót – mondja. Minden mozdíthatót eladott az albérletéből: asztalt, vasalót, mosógépet, könyveket… a hasonló álmokat dédelgetők fejében gyakran megfordul, tényleg kizárólag csak így működik? Nos, igen. Ami számít: a támogató család, a barátok bátorítása, a fizikai dolgok kevésbé. Hiszen Adorjánnak sátorra, hálózsákra és nagyjából három váltás ruhára volt szüksége. Csak „nulla fokig” pakolt, mert ahol hidegebb volt, ott használtruha-boltban szerzett magának pulóvert, és ha nem volt rá szüksége, elajándékozta. Így is 30 kilót cipelt magával, ami a kerékpárral együtt volt ötven.

Adorjánnak az eladásokkal és a hét év munkaviszony után járó végkielégítéssel 4 milliója gyűlt össze, ebből vett strapabíró túrabiciklit – generátoros kerékkel, így a mobilja sem merült le –, a maradékot osztotta be, és hogy biztosra menjen, napi 1500 forintos költséggel számolt. Úgy, hogy legfeljebb 2 és fél évig tart az út, amihez két hét alatt ezer kilométer kellett volna. Csakhogy egy világ körüli út nem így működik.

– Elég sok időnek kellett eltelnie, hogy ráérezzek arra, a földkerülés nem arról szól, hogy meg kell tenni az utat. Magát az utat kell élvezni – mondja Adorján. Ugyan egy barátjával, Szabó Ádámmal vágott neki az útnak, másfél év után, Kuala Lumpurnál különváltak. Adorján ott úgy érezte, egyedül is megméretteti magát. És sosem a frekventált nagyvárosokban, hanem az eldugott falvakban.

– Ahol életveszélybe kerültem, ott is fantasztikusan éreztem magam. Egyszer Spanyolországban arra ébredtem, egy kis erdőben, hogy a sátram előtt megjelenik egy vaddisznócsalád. Alig mertem levegőt venni. De aztán elaludtam. Valójában inkább az emberektől tartottam, végül mindenki kedves volt. Vacsorázni, reggelizni hívott, aki megismerte a történetemet. Érdekes, a szüleim is óvva intettek Irántól, Pakisztántól, hogy tele van terroristákkal, de szó sincs erről. Vagy Amerikában azt mondták, Mexikóba ne menjek, mert kinyírnak, Mexikóban meg már azt, hogy Kolumbiába ne… A közlekedés nagyobb veszély volt. Hetente biztos megtörtént, hogy majdnem elcsapott egy busz vagy kamion – nevet ma már Adorján a veszélyes helyzeteken.

A legkomolyabb kihívás a szélsőséges időjárás volt: szélviharok Ausztráliában, ahol éjjel össze kellett pakolni és menekülni. Egy órát tekert a semmi közepén, mire szélárnyékot talált. És mindig akadt segítsége: amikor az erős széltől mozdulni sem bírt, megjelent egy teherautó, tele fiatalokkal, akik kivitték a viharzónából. Amikor Nicaraguába ért, kitört a polgárháború, amiből lényegében annyit érzett, hogy ellopták a telefonját, amit navigációra használt.

Japánban (fotó: Illés Adrián)

– Még 300 kilométer hiányzott Costa Ricáig, de a háború miatt szóba sem álltak velem az emberek, akik útba tudtak volna igazítani, csak hőbörögtek – idézi fel.

Ételből, italból sosem szenvedett hiányt. Volt, hogy tíz liter vizet pakolt fel, és amire elfogyott, „akkor is megjelent valaki a semmiből és volt nála két üveg víz”. Már-már vallásos élményt idéző, csodaszámba menő pillanatokat élt át. Adorján még a nyomorban is mosolyt talált, amikor pár szem rizst osztottak meg vele vacsorára, mégis szívből tették. Máskor kukáznia kellett, hogy ételhez jusson.

– Ausztráliában kaptam egy tippet, hogy a bevásárlóközpontok hátsó raktárainál aznap lejáró ételeket dobnak ki. Vagy csak olyanokat, amiknek épp megsérült a doboza. Minden jó ételt kidobtak. Indiában 500-1000 forintból napi négy-ötször is tudsz enni, de Ausztráliában ez óriási segítség volt.

Adorján az útja egyik legfontosabb küldetésének tartotta, hogy ahol lehet, fákat ültessen, az elsőt pont a legelső megállónál, Kiskunhalason. Mexikóban négyet, Japánban hármat, Kínában is egyet. A napi pénze nem fogyott el, de egyszer abba kellett hagynia három hétre a túrát: Japánban ugyanis eltört a csuklója. Az orvos szerint műtétre volt szükség, ami másfél millió forint lett volna.

– Én azonban inkább imádkoztam, meditáltam, úgy döntöttem: magamat gyógyítom meg – meséli. És olyannyira sikerült, hogy amikor Oszakában egy másik orvos megnézte, már a törést sem látta a röntgenen!

Adorján egyébként gyógyszert sem vitt magával. A kényszerpihenő alatt az utazása közben készített fotóit árulta, amiből összejött egymillió forint, ebből laptopot vett.

– A harmadik évben értem Amerikába. 2019 elején már úgy voltam vele, annyit utaztam, annyi minden történt, hogy megtelt a kalandtartályom. Több száz templomot, vízesést láttam, fürödtem az összes óceánban, kicsit elfáradtam, de rájöttem, szeretném mindezt másokkal is megosztani – magyarázza.

Adorján képes volt teljesen felszámolni korábbi monoton életét, ma már életvezetési tanácsokat ad, előadásokat tart és a sok-sok nagyszerű találkozásból, a fotóiból kiadta első könyvét A Nagy Mosolykönyv címmel. A családja, akik először nem hitték, hogy komolyan gondolja, irtó büszkék voltak rá.

– Volt nagy sírás, mikor hazaértem. Akkor éreztem, hogy megcsináltam, amikor megláttam a Magyarország táblát Kőszegnél. Kinyitottam a szekrényt, és ott várt vagy negyven pólóm, nem értettem, miért, mikor négy évig elég volt három – mondja nevetve.

Adorján útja számokban: Indulás: 2015. június 13.,Érkezés: 2019. június 21., 45 500 letekert kilométer, 4655 méter magasság, 1473 nap a Föld körül, 5000 megevett banán, 1500 forintos napi költségvetés, 55 elültetett fa, 50 kiló cucc alatta, 39 bejárt ország, 2 ellopott telefon,1 bicikli.

(blikk.hu)