Illés Fanni: Eljegyeztek, bár nincs is gyűrűs ujjam!

Shares

– „A világ legboldogabb nőjévé tett!” – írta a szerelméről közösségi oldalain Illés Fanni. A paralimpiai bajnok úszó boldog, ugyanis edző-párja, Szabó Álmos megkérte a kezét. A Tokióban 100 méter mellúszásban aranyérmes sportoló és kedvese 2013 óta dolgozik együtt, és több mint négy esztendeje alkot egy párt. Nem csak az uszodában, az életben is rendkívüli közöttük összhang.

Szabó Álmos és Illés Fanni. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

– A nagybetűs FÉRFI, aki több mint négy éve a társam az élet minden területén, álmaim gyűrűjével a kezében azt mondta nekem, hogy szeretné, ha a felesége lennék – írta Instagram oldalán Illés.

Azt is elárulta, nem mindig volt ennyire optimista. Gyermekkorában lehetetlennek gondolta, hogy egyszer az ő életében is elérkezik ez a csodálatos pillanat.

Kislánykorom óta úgy voltam ezzel a dologgal, hogy azt hittem, nem lesz férjem, hiszen gyűrűs ujjaim sincsenek, gondoltam ez egy tuti jel… – tette hozzá a parasportoló, aki, császármetszéssel, de halva született, újra kellett éleszteni. Lábak nélkül, kisebb tenyérrel és kevesebb ujjal jött a világra, orvosai pedig azt javasolták édesanyjának, hogy mondjon le róla.

Ám Illés Fanni nem adta fel, valódi harcossá vált, s fiatalkorában sportolni kezdett. Amikor viszont nem jöttek a sikerek, és az járt a fejében, hogy abbahagyja az úszást, a sors mellé sodorta Szabó Álmost, akivel az élete 180 fokos fordulatot vett.

Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy őt kaptam, mert ha a paralimpiai aranynál jobban vágytam valamire, az egy igazi társ az életben. Most mindkettő megvan, nem hiszem, hogy ennél boldogabb tudok lenni – árulta el.

Van azonban még egy vágya, ami még nem teljesült.

– Azzal, hogy paralimpiai bajnok lettem teljesült egy álmom. A lehető legnagyobb, amit egy sportoló megálmodhat magának. Innentől kezdve nekem már csak egy vágyam maradt, ami ezzel, a paralimpiai arannyal egyenértékű és magasztos, az pedig az, hogy édesanya legyek – árulta el.

Célja, hogy eljusson ötödik paralimpiájára, 2024-ben, Párizsba. A következő három évben még biztosan versenyezni akar.

Szabó Álmos Illés Fannival (fotó: MTI, Koszticsák SzilárdI)

(blikk.hu)