Intenzíven dolgozó nővér nyerte a 100 kilométeres ultrafutó bajnokságot

Az esztergomi kórház koronavírusos betegeket kezelő intenzív osztályán dolgozik Horn Zsanett, aki Maráz Zsuzsanna tanítványa, s a hétvégén megnyerte a 100 kilométeres ultrafutó bajnokságot.

Horn Zsanett figyelemre mélltó idővel nyert 100 kilométeren (fotó: UKKO Ultra Run RunDevu)

Hogyan nyert szülői teendői mellett?

Már nem kicsik a fiúk, tizennégy és tizenhat évesek, ám azért még anyafüggő kamaszok, kicsit tényleg így festett, otthoni teendők meg a munka után indultam el – kezdte megkeresésünkre Horn Zsanett, az Esztergomi Futóművek 43 esztendős sportolója, aki szombaton 8:20:48-as eredménnyel megnyerte a Balatonalmádiban rendezett 100 km-es ultrafutó magyar bajnokságot. – A férjem frissített, és egyébként pedig most fordult elő először, hogy egyedül hagytuk őket otthon. A férjem többször beszélt is velük, nekem meg papírcetliken üzent, hogy a fiúk OK.

Akkor megvolt a pluszmotiváció a táv minél gyorsabb megtételéhez…

Abszolút.

Milyen felkészülés után, és milyen állapotban indult Balatonalmádiban?

agyon hirtelen jött az egész, mert eredetileg a nyílt futamra neveztem, csakhogy később kiderült, az elmarad. Ezt követően kezdtünk el gondolkodni, hogy meg kellene próbálni a bajnokságot, már csak azért is, hogy a futás szempontjából elinduljon végre az év. Az utolsó pillanatokban intéztük a papírokat, a sportorvosit, az engedélyt. Még pénteken is beszéltem a Magyar Atlétikai Szövetség illetékeseivel, akik délután mondták, hogy igen, rajta vagyok a rajtlistán, szóval így indultunk el szombat hajnalban a versenyre.

A kissé kaotikus előzmények milyen folytatást jósoltak?

Az edzőmnek, Maráz Zsuzsinak azért voltak tervei, motoszkált a fejében, hogy ha már indulunk, hozzuk ki belőle a legjobbat. Az esélytelenek nyugalmával álltam rajthoz, tudtam, hogy például Cseke Lilla vagy György Terézia mennyire jó futó, gondoltam, úgyis mögöttük végzek.

Hol fordult át győzelembe a verseny?

Láttam, hogy a riválisoknak akadnak problémáik, Lilla sem volt olyan jól már hatvan kilométer után. Persze aztán nekem is jött a fal, voltak nehézségeim, utána már hol ő haladt előttem, hol én előtte. Kicsit egymást is támogatva futottunk, úgy voltam vele, a végén menjen, akiben van még erő.

Aztán csaknem hatperces előnnyel nyert.

Azért megfáradt ő is, meg nekem némi endorfint jelentett, hogy az első helyen haladtam.

Egyébként elszámoltuk a köröket, azt hittem, két kör van hátra, úgy kiabált rám a szpíker, hogy vége. Órákig azon gondolkodtunk, nem ők számolták-e el, és hogy még a végén visszaveszik tőlem az elsőséget.

Később már elhitte, hogy nyert?

Most már én is biztosra veszem, és hatalmas is az öröm meg a megtiszteltetés. Igaz, motoszkál bennem, hogy nem indultak az igazán nagy futók…

Ennyire maximalista, még a sikert is lábjegyzettel látja el?

Lehetséges, tényleg elgondolkodtam, mi lett volna ha.

Hogyan esett a részben kemény díszköves burkolatú, meredek kis hidat is tartalmazó pálya?

Nem jól… Egy ideje eleve sarokgyulladással bajlódom, úgy indultam el, hogy fájt, nyomta a cipő, be volt dagadva. Aztán harminc-negyven kilométer környékén már meg is feledkeztem róla a talpfájás miatt, a kiálló bazaltkövek meg a meredek kanyar megtették hatásukat.

(A teljes írás a csupasport.hu oldalán olvasható.)