Ismét 32-32 lett a Győr-Ferencváros rangadó

Shares

A Ferencváros 32-32-es döntetlent játszott a címvédő Győri Audi ETO KC otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában.

A hazai csapatból Fodor Csenge, a norvég Kari Brattset, és honfitársa, az idény végén távozó Nora Mörk hiányzott sérülés miatt, a január 2-án éppen az FTC elleni rangadón megsérült brazil Eduarda Amorim viszont visszatérhetett. A vendégeknél a holland Danick Snelder és a montenegrói Djurdjina Malovic nem játszhatott.

A győriek már korábban biztosították, hogy a csoport első helyéről jutnak a negyeddöntőbe, és szombaton az is kiderült, hogy a dán Odense Handbold lesz az ellenfelük. A fővárosiak számára a második hely is elérhetőnek tűnt a rangadó előtt, különösen, hogy a román CSM Bucuresti nagy meglepetésre egy góllal kikapott a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában.

Az ötödik percben született meg az ETO első gólja, mert a vendégek remek védekezéssel, Bíró Blanka pedig bravúros védésekkel kezdett. Miután megtört a jég, a győriek fordítottak, mert gördülékenyebbé váltak a támadásaik, ki tudták használni ellenfelük labdaeladásait, illetve Kiss Éva egyre jobban védett.
A hajrában csaknem nyolc percig nem tudtak betalálni a házigazdák, ennek ellenére két góllal vezettek a szünetben.

A második felvonás elején Nerea Pena vezérletével jól tartotta magát az FTC. A spanyol légiós ezúttal irányítóként remekelt, és főszerepet játszott abban, hogy csapata az ötvenedik percben átvette a vezetést (28-27).

A végjátékban Pena büntetőt hibázott, Schatzl Nadine a szélről a kapufát találta el, Háfra Noémi a keresztléc fölé, Kovacsics Anikó a kapufa mellé lőtt, az ETO pedig Stine Oftedal góljaival fordított. Elek Gábor vezetőedző időkérése után Schatzl 12 másodperccel a vége előtt egyenlített, így a fővárosiak ismét értékes pontot szereztek a címvédő ellen.

A mostani idényben továbbra is veretlen győriek jövő szombaton a norvég Vipers Kristiansand otthonában zárják a BL csoportkörét, a Ferencváros pedig vasárnap a szlovén Krim Mercator Ljubljanát fogadja Érden.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, középdöntő, 5. forduló, 2. csoport:

Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 32-32 (15-13)
Győr: Grimsbö, Kiss É., Leynaud (kapusok), Afentaler, Amorim, Bódi 2, Görbicz, Groot 5 (2), Hansen 5, Knedliková 3, Kristiansen 2, Oftedal 3, Pál, Pintea 6, Puhalák 4, Tomori 2.
FTC: Bíró, Szemerey, Szikora (kapusok), Faluvégi 1, Farkas K., Háfra N. 3, Horváth D., Klikovac 1, Klivinyi 2, Klujber 5 (2), Kovacsics 2, Lukács 2, Márton 1, Mészáros 1, Pena 12 (3), Schatzl 2.

RK Krim Mercator (szlovén)–CSM Bucuresti (román) 23-22 (12-11)
Március 3., vasárnap, 14:00: Thüringer HC (német)–Vipers Kristiansand (norvég)

A csoport állása: 1. Győri Audi ETO KC 16 pont/9 mérkőzés, 2. Vipers Kristiansand (norvég) 10/8 (233-211), 3. CSM Bucuresti (román) 10/9 (269-259), 4. Ferencváros 10/9 (267-279), 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 5/9, 6. Thüringer HC (német) 1/8

(MTI)