Javaslat Vetési Ivánnak: ne Csoknyait rúgja, ki, rehabilitálja Kovács Pétert!

Csoknyai „Csoki” Istvánnal eddig kitűnő volt a kapcsolatom. Az 1993-as, svédországi Vb-n sokat sakkoztunk, s ezekre a csatákra máig is szívesen emlékezünk. Remélem, az alábbi írásom sem rontja meg a viszonyunkat, mert bizony most őt is kritikával szeretném illetni. No, és természetesen Vetési Iván MKSZ elnököt is. Mert ő dirigál és ő követi el a kisebb-nagyobb, vagy még nagyobb bakikat is.

Történt ugyanis, hogy a magyar férfi junior kézilabda válogatott az előzetes, meglehetősen magabiztos közhangulat ellenére nem jutott ki a július 19-én, Brazíliában kezdődő, korosztályos világbajnokságra. Az angliai Gillinghamben jókora hidegzuhany érte U-válogatottunkat, amely kikapott Hollandiától, s így a négyes csoport egyetlen, továbbjutó helyét a tulipánosok vitték el.

A történteket természetesen sokféleképpen lehet értelmezgetni, magyarázgatni, de a tény ettől még tény marad. Az évtizedeken keresztül az „indultak még” kategóriába jogosan besorolt hollandok az utóbbi években erősen rákapcsoltak. Valamit túl jól csináltak, ennek következtében a mi csapatunk ez alkalommal alulmaradt.

Természetesen nem történt tragédia, viszont nem lehet nem észrevenni, hogy a férfi szakág nem valami fényesen áll. Hogy a felnőtteket Szlovénia elütötte a katari Vb-szereplés lehetőségétől, ez sem egészen a véletlen műve volt. Ami pedig a felnőttek utánpótlását illeti, a 2013, 2014 és 2015-ös eredményeket végignézve, bizony ott sem rózsás a helyzet. Erről persze minden szinten hatalmas a hallgatás! A szövetség a létező legapróbb betűs közleményében annyi jut ennek a Vb-fiaskónak, hogy „Hajszálon múlt a junior vb-kvalifikáció”. Majd a bolhapiszoknyi betűkkel hat sorban leírják, a hollandok elleni első félidő (6-11) az egész selejtezőre rányomta a bélyegét.

Nos, ez a 6-11 feltehetően nem egészen véletlenül alakult ki 30 perc játékot követően, de a miértről egyetlen, érdemi szó sem esik. A tény persze ettől még tény marad, de azzal, hogy jó magyar szokás szerint a „leégés” miértjeiről nem beszélünk, hanem a témát besöpörjük a szőnyeg alá, semmire nem megyünk. Majd legközelebb „összekapják” magukat a fiúk. Amint a labdarúgóknál ez a mondás már évtizedek óta meghozza a megoldást.

 Bizonyára kíváncsi a Kedves Olvasó, miért körözök ilyen hosszan, egyfajta felvezetésként. Hogyan kerül a képbe az elnök, Vetési Iván? Hát az eredmények felemlítése után már ő következik. 2013-ban és 2014-ben a legjobb helyezés 9. volt, kivéve az ifjúságiakat, akik 2014-ben Gyurka János vezetésével a dicséretes 2. helyen végeztek az Európa-bajnokságon. Ám az előző, igen csak „vékony” eredmények szakvezetői (Csoknyai István, Gyurka János, Kovács Péter) közül Csoknyai és Gyurka tovább tehette a dolgát, az Évszázad Játékosa, Kovács Péter – aki korábban számos edzői sikert is elért! – viszont azonnal ki lett rúgva.  Az a sportember, akinek ötször (!) ígérték oda a férfi, illetve női felnőtt válogatott irányítását, s egyszer sem tartották szavukat a mindenkori vezetők…

Vetési Iván nem ígért semmit, viszont a „kirúgással” végképp ellehetetlenítette Kovácsot, hiszen edzőként Magyarországon nem dolgozhat. A kérdés most az, hogy a nála is jobban leégett Csoknyait is ki kell-e rúgni? Mert ha következetes lenne a mi elnökünk, akkor ennek már régen be kellett volna következnie. Feltéve, ha Vetési úr ilyen apróságokra, mint következetesség, egy cseppet is odafigyelne. De hát tudjuk, tőle ilyesmire nem lehet számítani, szubjektivitása egyszerűen határtalan.

Egyébként jómagam sem azért protestálok e sorokkal, hogy Csoknyait is tegye lehetetlenné az edzői pályán a nagyhatalmú elnök! De ha nem ezt szeretném, akkor az igazságosság jegyében egyetlen dolognak kellene megtörténnie. Ez pedig Kovács Péter teljes rehabilitációja lenne.

Ismerve Vetési urat, ettől a változattól nem kell tartani. Más kérdés, hogy az ilyen elvtelen és következetlen döntések miatt van olyan „magasan” az elismertségi indexe.

A kör ezzel be is zárult. Csoknyai marad (maradjon is!), Kovács pedig menjen egyre lejjebb a süllyesztőben. Ilyen gazdag a magyar kézilabdázás. Az eredmények pedig teljesen másodlagosak. A lényeg az, hogy Vetési úr ismételten elmondja: a magyar kézilabdázás a legeredményesebb két évét tudhatja maga mögött. Hogy a helyezési számok mit mondanak?

Ilyen apróságokra – a rideg tényekre – ugyan ki figyel oda?