Judik Zoltán 85 évesen világelső 

A 85. születésnapját az idén ünnepelt Judik Zoltán a ritka peches sportolók közé tartozik. Biztos tagja volt az 1955-ös, Budapesten megrendezett férfi kosárlabda Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottnak, ám az utolsó pillanatban mégis kikerült onnan.

Judik Zoltán. Fotó: JochaPress

 – Az Eb előtt néhány héttel történt. Egy fogászati beavatkozást követően megkaptam a hepatitisz fertőzést, ami Szófiában, az utolsó felkészülési tornán tört ki rajtam. Besárgultam, a többiektől elkülönítve jöttem haza. A felgyógyulás ideje egybeesett az Eb-meccseivel. A mindent eldöntő magyar-szovjet összecsapásra meglógtam a házi őrizetből. Kétszeresen is kellemetlen volt a nézőtérről követni a történéseket, hiszen mérnökként az előkészületek során én is dolgoztam a rendezés sikeréért.

 – Hogyan élte túl ezt a nagy csalódást?  

 – Viszonylag hamar átléptem az eseményeken, amiben nagy része volt a neveltetésemnek, a ciszter gimnázium atmoszférájának és a hitemnek. Egy évvel később, Bolognában, a Mariano Kupán a magyarok legjobbjaként engem neveztek meg. 

– Abból a válogatottból itthon csak Dallos János él, meg Ön, akinek helyén éppen Ő játszott.   

– Érdekesen alakultak a dolgok, hiszen a többiek közül külföldön hárman még élnek. Cselkó Tibor Londonban, Tóth László Los Angelesben él, míg legmesszebben – Ausztráliában –  Hódy Laci talált magának menedéket. 

– Ön 1954-ben tagja volt a Főiskolai Vb-n győztes magyar együttesnek, ott volt 1960-ban, a római olimpián is, tízszeres magyar bajnok és 116 válogatottságot számlál. Hol is kezdődött ez a sikerekben gazdag pályafutás?

 – A cisztercita gimnáziumba jártam, a Villányi úton. Annak cseppnyi tornatermében edzett esténként a MAFC, mi pedig tátott szájjal néztük a felnőtteket. Az egyik srác édesapja a Kelenföldi Erőműben dolgozott, a fia pedig addig agitálta, amíg az erőmű alakított egy kosárcsapatot, Kelenföldi Munkás Sport Egyesület néven. Két év múlva már Budapest I. osztályban szerepeltünk. 1951-ben vettek fel az építészmérnöki karra, a MAFC ekkor átigazolt. A politikai besorolás szerint a MAFC a sötét emberek klubja volt. 1958-ban Borbély Pállal együtt „átmenekültünk” a Honvédba. 

 – Róma után lemondta a válogatottságot, majd 1964-ben végleg visszavonult.

 – Egyre nehezebb volt két fronton is helytállni. Én már 1960-tól a Népstadionban dolgoztam, majd 1968-tól 1986-ig a TF-en műszaki igazgató lehettem. Ott kezdtük a sporttechnológiai szakmát felépíteni; ezeket a szakembereket mindmáig alkalmazzák az építészmérnökök mellett. A legváltozatosabb munkákat egyébként a Hajós Alfréd uszodában végezhettem, ahonnan 2002-ben mentem nyugdíjba, de ezekkel a sporttechnológiai megbízásokkal mindmáig szívesen foglalkozom. Az évek során az athéni sportcsarnokon, a szíriai Hadmérnöki Főiskolán és a szombathelyi sportcsarnokon keresztül sok helyen közreműködtem a megvalósításokban. 

– Miután visszavonult, maradt valami kötődése a sportággal?

 – Kassai Ervin beiskolázott, elvégeztem a bírói tanfolyamot, ő pedig az első alkalommal mindjárt NB I-es mérkőzésre jelölt Bajára. Ott annyi mocskot kaptam a két gyerekem füle hallatára, hogy a lefújást követően azonnal közöltem Kassaival, én pedig ezt befejeztem.  Előbb hétfőnként a honvédos öregfiúkkal kosarazgattam, majd átálltam a teniszezők közé. 

 – Az utóbbi 10-15 évben rendszeresen ütőt fog és versenyeken is részt vesz.

 – Hetente többször is pályán vagyok, ha van versenylehetőség, itthon és külföldön is elindulok. Legutóbb például a horvátországi Umagban játszottam, ahol a 90 éves Szentirmay Erzsébettel a vegyespárosban másodikok lettünk. Ezeket az eredményeket külön számítják a férfiaknak és a nőknek, így én ezen a fronton pillanatnyilag a világranglista első helyén állok. Ez a helyzet havonta változhat, hiszen szerte a világban rengeteg versenyt rendeznek. Novemberben még lesz itthon egy versenylehetőségem, mégpedig a Római parton, egy nemzetközi A-kategóriás tornán, ahol egyesben és Pintér György párjaként is elindulok korosztályomban. 

 – Eredeti sportágával milyen a kapcsolata?

 – Engem mindmáig érdekel a kosárlabda. Fiam, Judik Béla és vejem, Misek Csaba egyaránt komoly élvonalbeli múlttal rendelkezik. A folyamatosságot az unokám, Misek Levente biztosítja; ő a MAFC játékosa.

(jochapress.hu / Jocha Károly)