A paralimpiai bronzérmes Varga Katalin már Párizsra koncentrál

Shares

Új edzővel vágott neki a felkészülésnek Varga Katalin. Az MVM Szeged Vízisport Egyesület paralimpiai bronzérmes kiválóságát néhány napja a sportág megválasztotta az előző szezon legjobb magyar női para versenyzőjének. Kati szemei előtt már Párizs lebeg, ám azt még nem döntötte el, hogy egy vagy két számra tervez.

„Nagyon jól esett nekem ez a díj, mert amit tavaly elterveztem, azt meg is tudtam valósítani. 

– reagált Varga Katalin néhány nappal ezelőtt, miután az MKKSZ év sportolója díjkiosztóján átvehette a 2021-es szezon legjobb női para versenyzőjének járó elismerést. – Magam mögött hagytam a tavalyi év sikereit és már az idei szezonnal foglalkozom. Elkezdtem az edzéseket, nem tartottam nagy pihenőt, de ez nem is baj, én szerettem volna így.”

A szegedi versenyző tavalyi eredménysora önmagáért beszél. KL2-es sérültségi kategóriában a tokiói paralimpián bronzérmes lett csakúgy, mint a világbajnokságon Koppenhágában, míg a poznani Európa-bajnokságon ezüstérmet akasztottak a nyakába. Azt mondta, hogy amikor ránéz az érmeire és a díjakra, mindig a bele fektetett munka jut eszébe először.

„Ez egy kicsit meg is rémiszt, mert pontosan tudom, hogy milyen sokat dolgoztam ezekért az eredményekért és ezt csak fokoznom kell, ha szeretnék tovább javulni. De nem megyek fejjel a falnak már belevetettem magam a munkába.”

Változás azonban, hogy eddigi edzője Csamangó Attila a jövőben csak a szegedi utánpótlás nevelésére összpontosít. Kati a továbbiakban Karnok Marcell irányításával készül, ami sok újdonságot tartogatott már eddig is számára.

„Technikailag elég nagy változásról van szó, de a hajóm is új lesz. Keményebbnek tűnik a mostani edzéstervem, ezért sokat várok magamtól és már nagyon be vagyok sózva, hogy újra vízen legyek.

A távolabbi célom egy arany Párizsban, de az addig vezető úton is szeretnék minél fényesebb érmeket szerezni.”

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetég (ICF) tavaly novemberben jelentette be, hogy a 2024-es párizsi paralimpia programjába kenus számként, a női VL3 200 méter is bekerül, amelyben akár Varga Katalin is érdekelt lehet. Ő azonban még nem hozott egyértelmű döntést.

„Korábban a kenuzástól volt már súlyos sérülésem. Mérlegen van a dolog, elgondolkodom rajta.” – zárta a szegedi klasszis.

(mkksz.hu)