Karakas Hedvig és Tóth Krisztián is bronzérmes Bakuban
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián bronzérmet nyert vasárnap a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának bakui Grand Slam-viadalán.
A Pénzügyőr SE világbajnoki másodikja a nemzetközi szövetség honlapja szerint üzbég, svéd és német ellenfelet győzött le az előcsatározások során, majd az elődöntőben vazaarival kikapott a hazai közönség előtt szereplő Mammadeli Mehdijevtől. A bronzmeccsen aztán a 25 éves Tóth ugyancsak vazaarival verte az izraeli Li Kochmant.
Az azeri fővárosban zajló Grand Slam-viadal nyitónapján a világ- és Európa-bajnoki harmadik Karakas Hedvig az 57 kilogrammos kategóriában azeri, belga és mongol riválison túljutva került a legjobb négy közé.
A BHSE versenyzője – a viadal honlapjának eredményközlője szerint – az elődöntőben alulmaradt a későbbi győztes Rafaela Silvával, a brazilok 2016-os olimpiai bajnokával szemben, a bronzmeccset azonban megnyerte a kínai Tien Hung-csie ellen.
A szintén pénteken tatamira szólított Szabó Csaba (60 kg) és Pupp Réka (52) első mérkőzésén kikapott, s helyezetlen maradt.
(MTI)