Kerekes Gréta: bízom benne, hogy most meg tudom mutatni, mire vagyok képes

Shares

A gátfutó Kerekes Gréta bízik benne, hogy a jövő pénteken kezdődő dohai világbajnokságon meg tudja mutatni, igazából mire képes.

Kerekes Gréta (b) a 110 méteres gátfutás selejtezőjében a II. Európa Játékokon a minszki Dinamo Stadionban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 26 esztendős debreceni atléta az M1 aktuális csatornának kifejtette, míg általában májustól szeptember elejéig tart az idény, addig a kései világbajnokság miatt ez most jelentősen kitolódott, a formatartáshoz kényszerpihenők és extra edzések voltak szükségesek, valamint mentálisan is nagyon nehéz volt a vb-ig vezető út.

Elmondta, a válogatott csapatorvosa igyekezett felkészíteni őket arra, hogy míg Katarban negyven fok – és mintegy ötven fokos hőérzet – várható, addig a stadiont 23 fokra hűtik majd, ami nehezíteni fogja a versenyzők dolgát.

Az idényére visszatekintve kifejtette, kiváló zárása volt a fedettpályás szezonjának a márciusi glasgow-i kontinensviadalon elért ötödik helye, ráadásul a döntős szerepléssel egy álma vált valóra. Mint mondta, szabadtéren is „egy jó utat talált” meg tavaly szeptemberi edzőváltása után.

„Száz gáton még nem tudtam megmutatni igazán, hogy mire képes, hogy hol tartunk a munkában” – fogalmazott Kerekes Gréta. Hozzátette, ezzel együtt júliusban a székesfehérvári Gyulai István Memorialon elért 12.93 másodperces idejével egyéni legjobbját érte el, és egyben kvalifikációt szerzett a vb-re. – „Úgy érzem, hogy van még bennem, és nagyon remélem, hogy ez a dohai világbajnokságon fog kijönni.”

Felidézte, két éve nem kvalifikációval, hanem meghívással volt ott Londonban, így ajándék futásként tekintett a viadalra, amelyen végül egy századmásodperccel maradt el a középdöntőtől. Hangsúlyozta, ezúttal elvárás magával szemben a középdöntős szereplés. A döntőbe jutásról – amelyhez két évvel ezelőtt 12.86 másodperces idő kellett – úgy vélekedett: lehet, hogy most még erősebb idő lesz szükséges.
Megemlítette, nem a szintén debreceni Kozák Lucát kell megelőznie, a vb-n az a fontos, hogy másokat tudjanak legyőzni.

Wagner-Gyürkés Viktória 3000 méter akadályon áll rajthoz a világbajnokságon

Gyulai Miklós, Wagner-Gyürkés Viktória és Deutsch Péter. Fotó: MASZ

Csütörtök délután az Új Hidegkuti Nándor Stadionban tartott sajtótájékoztatót a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós, a 2023-as budapesti atléikai világbajnokság projektvezetője, Deutsch Péter, illetve Wagner-Gyürkés Viktória, a dohai világbajnokságon induló akadályfutó.

Soha nem rendeztek még ilyen későn – szeptember 27. és október 6. között – atlétikai világbajnokságot.

Mindenképpen újdonság az őszi rendezés, de az extrém időjárás miatt indokolt – vélekedett Gyulai Miklós. – Mindenki tudott róla időben, így is készültünk, nem lehet kifogás.

Wagner-Gyürkés Viktória, aki 3000 méter akadályon áll rajthoz a világbajnokságon:

Nehéz volt készülni, mivel a versenynaptár nem alkalmazkodott az októberi időponthoz, motivációban azonban nincs hiány. Mentálisan tudunk készülni az extrém körülményekre, de aki jó formában lesz, megbirkózik ezzel is.

A dohai világbajnokságon rajthoz álló magyar csapat:

Wagner-Gyürkés Viktória (3000 m akadály), Kerekes Gréta (100 m gát), Kozák Luca (100 m gát), dr. Nguyen Anasztázia (távolugrás), Márton Anita (súlylökés), Krizsán Xénia (hétpróba), Gyurátz Réka (kalapácsvetés), Madarász Viktória (20 km gyaloglás), Farkas Petra (távolugrás), Pars Krisztián (kalapácsvetés), Halász Bence (kalapácsvetés), Helebrandt Máté (50 km gyaloglás), Venyercsán Bence (50 km gyaloglás), Szűcs Valdó (110 m gát).

Forrás: MASZ/MTI