Keszthelyi vezérletével győzelemmel rajtolt a női vízilabda-válogatott 

Shares

Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a Rotterdamban zajló világkupa selejtezőjében: Bíró Attila együttese kedden 14-12-re nyert a görög csapat ellen.

Keszthelyi

Bíró Attila szövetségi kapitány a 16 fős keretből erre a mérkőzésre nem nevezte Leimeter Dórát, Faragó Kamillát és Hajdú Katát.

A magyar csapat mindössze 12 másodperc után vezetést szerzett Gurisatti Gréta révén, aki növelhette volna az előnyt, de ötméteresét védte a görög kapus. A rivális főként remek emberelőnyös helyzeteinek köszönhetően fordított, a magyarok pedig kicsit megakadtak, Vályi Vanda gólját nem adták meg a bírók. Nem sokkal a negyed vége előtt aztán Keszthelyi Rita távoli lövésével jött fel 4-2-re a magyar csapat.

A második felvonás egy újabb gyors Gurisatti-góllal indult, de hamar jött a válasz, Magyari Aldán csúszott át centikkel egy távoli lövés. Kétgólos hátrányban egy fontos fórt kivédekezett a nemzeti együttes, majd a túloldalon Parkes Rebecca értékesítette a létszámfölényt. Támadásban ugyan feljavult a magyarok játéka, de védekezésben voltak lemaradások, ezt kihasználva a görögök egy ötméteressel távolodtak (8-5). Bíró Attila 17 másodperccel a nagyszünet előtt időt kért egy fór előtt, de a kivitelezésbe hiba csúszott.

A félidőben a magyar kapuba Neszmély Boglárka állt be

A mezőnyben Keszthelyi kapcsolt „klasszis fokozatba” és egymást követő három támadást góllal fejezett be, ami egyenlítést jelentett. A görögök hosszú percek után találtak be, felavatva az FTC 19 éves kapusát, de Keszthelyi újabb két pazar lövéssel rombolta a görög védők önbizalmát. A negyed végén még egy-egy görög és magyar gól is esett, így az utolsó felvonásra egygólos előnnyel indult harcba Bíró Attila együttese.

A záró nyolc perc egy remekül kivitelezett magyar előnnyel kezdődött, Parkes volt a befejező (12-10) és támadhatott a háromgólos különbségért, ehelyett egy hiba után a görögök centergóllal zárkóztak fel. Az újabb magyar létszámfölényt Garda Krisztina fejezte be remek pattintással, majd szép védekezést követően elől Máté Zsuzsanna bombázott a kapuba (14-11). A görögök bő egy perccel a vége előtt két gólra feljöttek, azonban nem tudták ennél szorosabbá tenni a végjátékot.

Bíró Attila szövetségi kapitány

„Az eleje egyszerre volt börleszk és abszurd. Kell egy-másfél nap, netán kettő, hogy rájöjjek arra, mi történt az első két negyedben. Mindezt úgy mondom, hogy nagyon jó momentumaink és pillanataink voltak. Semmi nem jött össze az első félidőben, vagy kicsusszant a labda a kézből, vagy egy ütemet késtek vagy rossz döntést választottak a játékosok. A kezdés eléggé álmosra sikerült, nem jöttek a blokkok sem az elején, emiatt Aldának nehezebb dolga volt, mivel nem tudta a csapat a védekezésben őt segíteni. Örülök, hogy a fiatalok jól szálltak be, különösen Neszmely Bogi a kapuban. Ők is hozzá tudtak tenni a mérkőzéshez blokkokkal és gólokkal is. Az nem új, hogy a Keszthelyi Rita extrát nyújtott, az ugyanakkor a csapat kritikája, hogy nem csak elöl, hanem hátul is ő volt a legjobb.”

Keszthelyi Rita, aki hat gólt lőtt a mérkőzésen

„Szerintem nagyon rosszul kezdtünk, picit bealudtunk, nem találtuk a helyünket a medencében. Nagyon könnyen átlőtték a védelmünket, és a bekkjeinket is könnyedén szórták ki a bírók, sok kiállítást kaptunk. Nem voltunk szerintem elég éberek a blokkokkal, lehet, hogy picit alábecsültük az ő fiatal játékosaikat. Néha emberelőnyben is egy picit káoszosnak éreztem a játékunkat. Viszont a második félidőre teljesen megváltozott minden, lehiggadtunk emberelőnyben és védekezésben egyaránt. A kommunikáció hatékonyabban működött – mivel elég régen játszottunk meccset, valószínűleg kellett egy kis idő, hogy összerázódjunk, ez a második félidőre sikerült.”

Baksa Vanda, aki megszerezte élete első gólját a válogatottban 

„Nagyon örülök legfőképp annak, hogy győzni tudtunk. Eléggé furcsán, nehezen kezdtük a meccset, úgyhogy boldog vagyok, hogy fordítottunk, és hogy gólt is sikerült lőnöm. Remélem, lesz még több is, bár úgy gondolom, a gólok legalább olyan fontosak, mint egy-egy jó blokk a végén védekezésben, vagy ha sikerül kiállítást szerezni, azaz akkor is boldog lettem volna, ha nem szerzek gólt, viszont blokkolok hatvankettőt.”

Női vízilabda világkupa, selejtező, 1. kör

Rotterdam, A csoport:

Magyarország-Görögország 14-12 (2-4, 3-4, 6-2, 3-2)
Gól:
Keszthelyi 6, Gurisatti, Parkes 2-2, Szegedi, Baksa, Garda, Máté 1-1

Szerda:
Magyarország-Ausztrália 20.30       

Csütörtök:
Magyarország-Hollandia 18.30

Forrás: MTI / MVLSZ

Női vízilabda világliga: Ezüstérmes a magyar válogatott