Kettős feladat áll a magyar atlétika előtt
Kettős feladat áll a magyar atlétika előtt Scheidler Géza, a szövetség (MASZ) új sportszakmai igazgatója szerint.
„Sikeres versenyzőket kell nevelnünk a közeljövőben, és meg kell alapozni azt, hogy a magyar atlétika minél szélesebb körben ismert és elismert legyen”
– nyilatkozott az M4 Sport Sporthíradóban kedden a szakember, akinek a kinevezése előtt a Kölyökből Atléta Program vezetőjeként, edzői munkája mellett, az utánpótlás biztosításának koordinációja volt a feladata.
Scheidler Géza elmondta, a 2023-as budapesti világbajnokságra kiemelt program indult tavaly októberben, amelynek első jelei már „egyértelműen fellelhetők” az olimpiai szereplésben.
„Arra gondolok, hogy ilyen széles spektrumban olimpián még nem szerepeltek versenyzőink”
– fogalmazott, jelezve, Tokióban a gyaloglástól kezdve a kalapácsvetésen keresztül az ugró és középtávfutó számokban is indult magyar atléta.
„Az eredményeik közel vannak ahhoz, hogy ebből döntős helyezések szülessenek” – hangsúlyozta.
A vasárnap véget ért U20-as világbajnokság kapcsán, amelyen a magyar csapat két bronzérmet szerzett, kiemelte, 10-15 év munkára van szükség ahhoz, hogy valaki odaérjen egy világverseny élmezőnyébe.
(MTI)