Kézilabda: Kovács Péter a nemzetközi edzőképzésben találja meg a helyét

Shares

Rendkívül érdekes és sok tanulságot hozott két, Európa Liga mérkőzést játszott a magyar kézilabdázást képviselő Győr és a Ferencváros női csapata szombaton, illetve vasárnap. A jochapress.hu szakvéleményt kért a korábbi többszörös világválogatott Kovács Pétertől, akire itthon már senki nem kíváncsi, az IHF (Nemzetközi Kézilabda Szövetség) megbízásából viszont járja a világot az edzőképzés és továbbképzés elismert előadójaként.

Stine Oftedal sokadszor lett a győri győzelem fő részvényese

– Előbb a Győr hazai pályán csapott össze a Rapid Bukarest együttesével…

– Ugyancsak magas színvonalú 60 percet láthattunk, amelynek első, számomra döbbenetes tapasztalata az volt, hogy Bukarest immár két, világszintű teljesítményre képes női együttessel is rendelkezik. Fel nem tudom fogni, honnan van a románoknak ennyi pénzük, hiszen köztudott, hogy ma egy ilyen játékosanyag megtartása hovatovább horribilis összegekbe kerül.

– A látottak alapján elmondható, hogy a román befektetők jó játékosokat válogattak össze?

– Egyértelműen igen és itt nem csak a kiemelkedő képességű, fiatal franciára, Kanorra gondolok! Az is kellemes meglepetés volt számomra, hogy az itthon senkit nem érdeklő Korsós Dorinára egy ilyen extra csapatnál számítanak, ő pedig bizonyította, mire is képes valójában.

– Korsós társaival megtette a magáét és nagyon közel álltak a hatalmas meglepetéshez…

– A Győrnek minden tudására és némi szerencsére is szüksége volt ahhoz, hogy végül megnyerje a találkozót! Ebben a kapus Solberg, a korábban egyszer Győrből már „elengedett” Gros és a most is extrát nyújtott Oftedal vállalt oroszlánrészt. A hétvégi, bukaresti visszavágó is rendkívüli izgalmakat ígér.

– A Győr végül csak nyert otthon, a Ferencváros viszont 46 percig vezetgetett, majd végül simán vesztett Bukarestben.  

– Az első negyedóra egyszerűen elfogadhatatlan volt, a meccs színvonala inkább NB II-belihez hasonlított. Az „ébredést” követően viszont a CSM Bukarest valós arcát mutatta. A már 34 éves Neagu pedig – mondhatni – egy személyben eldöntötte a mérkőzést. Vagy gólt lőtt (13), vagy kitűnő passzokkal hozta lövőhelyzetbe társait.

– A Ferencváros végül egyértelműen alulmaradt. Mit gondol, miért?

Kovács Péter (fotó: nso.hu)

– Az mindenképpen hibának tűnt, hogy Neagut sem emberfogással, sem zavaró védekezéssel nem próbálta meg a Fradi fékezni. A másik észrevételem, hogy a két, alapvetően kiváló, idei szerzemény, Lekics és Cvijics eddig még nem igazán tudott beépülni a zöld-fehérek csapatába.

– A hétvégén következnek a visszavágók. A Győr Bukarestben a Rapiddal csap össze, míg az FTC Érden fogadja a CSM gárdáját. Mire számít?

– Nem a kötelező optimizmus mondatja velem, de úgy érzem, mindkét csapatunk képes lehet a győzelem kiharcolására.

(jochapress / Jocha Károly)