Kézilabdázásban Nagy László átvette a hatalmat!

Nagy László világklasszis. Ha néhány alkalommal írtam a magyar kézilabdázás óriásáról, mindig igyekeztem ezt a tényt papírra vetni. Most is ezt teszem, s ezt a kijelentést a legkomolyabban gondolom.

Gulyás István és Nagy László

Miután ezen a kinyilatkoztatáson túljutottam, a többi mondandóm már nem lesz ennyire egyértelmű, mindenki számára örvendetes. Mint az egyetlen, merész tollforgató, aki nem áll meg a válogatás nélkül rázúdított felsőfokú, elismerő szavaknál, most is bátorkodom néhány gondolatomat rábízni az  érdeklődő olvasókra.

Azért előjáróban azt még felemlíteném, hogy személyesen ott voltam az athéni olimpián, 2004-ben, ahol az általam látott összes mérkőzései közül „Lacika” ott játszott a legjobban. Az ugyancsak erős német válogatott hálóját tizenegy (11) góllal terhelte meg, ott valóban szárnyalt.

Kiválóságunk akkor már négy esztendeje a Barcelona játékosa volt, de a magyar válogatottnak folyamatosan rendelkezésére állt. Egészen 2009 júniusáig, amikor is a szlovákiai Vágsellyén letette a címeres mezt és onnan kezdve pontosan három évig a legkülönfélébb kifogásokkal, de minden egyes alkalommal kibújt a további, válogatottbeli szereplések alól.

2012-ben, a londoni olimpia előtt nem kis meglepetésre hazajött. Leigazolt Veszprémbe és visszatért a válogatottba is. Érdekes módon Veszprémben azóta egymást érték a spanyol edzők. Amikor pedig egy „tévedés” folytán északról érkezett edzőnek a korábban már BL-t is nyert Ljubomir Vranjes (aki számos, jelenleg is Veszprémben szereplő világklasszist is hozott magával…), hát ő elég hamar és látványosan megbukott. Ehhez a bukfenchez természetesen egyetlen játékosnak sem volt semmi köze.

Mivel hivatalos szám ezúttal sem jelent meg, így én minimum 300 millió körüli összegre taksálom a Vrnajesnek szemrebbenés nélkül kifizetett végkielégítést. Ehhez a Vranjes epizódhoz természetesen az égvilágon semmi köze nem volt Nagynak, miként ahhoz sem volt szerintem köze, hogy az évek során annyit dicsért spanyol iskola David Davis érkezésével folytonos maradt.

Ahhoz is aligha lehet sok köze Lacikának, hogy régi jó kenyeres pajtása, Sterbik Árpád hosszú külhoni kalandozást követően visszatért hajdani működése színterére, a Veszprém csapatához. (Tetszenek tudni, sokan már elfelejtették, hogy a mi Szerbiából érkezett, színmagyar Árpink a legelején kijelentette: ő bizony nem véd a magyar válogatottban, mert ő mindent a szerbeknek köszönhet, csak náluk akar válogatott lenni. Azután esetleg mégis volt valami más nagyságrendű alátét, mert Árpi a spanyoloknál már nem hangoztatta a szerbek iránti elkötelezettségét és még a legutolsó időkig is nagy lelkesedéssel állt a spanyol válogatott rendelkezésére.) Zárójel bezárva.

Szóval jó a hangulat, Árpi is megérkezett „majdnem” anyaegyesületébe, a Veszprémbe, Lacika pedig a BL-ezüst után visszavonult. Mostantól Veszprémben is igazgatónak tisztelik, meg a magyar szövetségben is. Ízlelgetem a titulust: szakmai igazgató Nagy László. Ő, aki sem semmilyen edzői papírral nem rendelkezik, sem edző nem volt korábban, Veszprémben is, meg a Magyar Kézilabda Szövetségben is átvette a hatalmat. Mivel Veszprémben Gulyás István helyére került, így Pistának kellett valami helyet találni. Ezért megtette – helyi és szövetségi jóváhagyással – a válogatott szövetségi kapitányának. S hogy a spanyol iskola se szenvedjen nagyobb kárt, ezért meghívta – megint jóváhagyással – Chema Rodriguezt – Pista mellé másodedzőnek. Remélem, kerül majd egy minőségi tolmács is Chema mellé, hogy magvas gondolatait folyamatosan megoszthassa papíron főnökével, Gulyás Pistával.

Majd elfeledem, Gulyás és Chema helyzetbehozásához szükség volt némi nagytakarításra is. Ebben már van gyakorlata az MKSZ-nek, hiszen Dusebajev és csapata után Vranjeséket is fel kellett menteniük. Ha ez a hadművelet korábban többször is sikerült, akkor Csoknyai „Csoki” és Matics Vladan esetében sem okozhatott gondot. Ráadásul a magyar duónak sokszorosan kevesebbet kellett fizetnie a szövinek, így a témát pillanatok alatt át tudták tenni múlt időbe.

Nagy László kettős igazgatói minőségében villámrajtot vett, ez kétségtelen tény. És ezek csak az első lépései ennek a pályán kívül is kozmikus sebességgel felfelé ívelő pályafutásnak. Ehhez másként nem is lehet hozzászólni, csak hosszan tartó tapssal. Ígérem, előbb-utóbb egyszer én is csatlakozom a rajongók népes táborához, amennyiben érdemi választ kapok arra a kérdésemre, amit senki nem tud, nem akar, vagy nem mer nyilvánosan feltenni az immár kétszeres szakmai igazgatónak. Erről a kérdésről ugyanis a közelmúltban megjelent, négyrészes életrajzban sem esett egyetlen szó sem. Csak arról értesülhettem, hogy milyen nehéz volt a döntés, tizenkét év után mégis visszatérni Magyarországra.

Hogy mi dönthetett végül? Talán a honvágy? Netán valami „más”? Ezek az „apróságok” nem is rám tartoznak. Engem – és feltehetően még néhány, kíváncsi sportbarátot – kizárólag az érdekelne: ugyan miért nem szerepelt három évig Nagy László a magyar kézilabda válogatottban?

Erre a teljesen logikus kérdésre ugyanis – legjobb tudomásom szerint – az igazgató úr soha, egyetlen szóval sem válaszolt! Ennél csak az a nagyobb baj, hogy ezt nyilvánosan soha senki nem is kérdezte meg tőle…

(jochapress / Jocha Károly)