Kilenc gól az Újpesti Jégcsarnokban

Shares

A Budapest Jégkorong Akadémia vendégként fölényes győzelmet aratott az UTE ellen csütörtökön a jégkorong Erste Ligában.

Kangyal Balázs, a Budapest JAHC vezetőedzője

„Nem szeretném túl magasra emelni a csapatot, az a helyzet, hogy hetek óta hasonlóan játszunk, csak ma végre kijött a lépés. Brassóban is hasonló volt a játékunk képe, csak ott nem mentek be a helyzetek. Ma háromszor is gólt szereztünk emberelőnyből, ennek nagyon örülök. Az elmúlt mérkőzéseken nem tudtunk rendes játékidőben nyerni, azt gondolom, hogy befizettük ennek a meccsnek az árát, és győzelem lett a vége.”

Markus Juurikkala, az UTE vezetőedzője

„Nagyon csalódottak vagyunk, komoly hét van mögöttünk, és nagyon nem ott tartunk, ahol szerettünk volna. Mindig van felfele, ezt mondtuk a játékosoknak is. Nem mutogatunk egymásra, nyílt beszédre, és konkrét tettekre van most szükség. Ma a hoki összes szegmensében jobbnak bizonyult az ellenfél, ehhez pedig gratulálunk. Együtt, közösen muszáj lesz javulnunk.”

UTE – Budapest JAHC 2-7 (1-2, 0-2, 1-3)
Gól:
Kyle Just (12., emberelőnyben), Szabó Rácz Maxim (43.), ill. Sági Martin Péter (16., 47., a másodikat emberelőnyben)), Ilja Culjin (19., emberelőnyben), Jevgenyij Mozer (21., 59., a másodikat üres kapuba), Schlekmann Márk (32., 60., a másodikat emberelőnyben),

A tabella:
 1. FTC-Telekom                 41 24   5   3   9162-106  85 pont
 2. Corona Brasov               42 24   3   2  13139-105  80
 3. Gyergyói HK                 43 21   5   5  12161-133  78
 4. SC Csíkszereda              43 21   3   6  13160-136  72
 5. Budapest JA                 41 18   4   4  15143-126  66
 6. DVTK Jegesmedvék            42 17   6   3  16136-136  66
 7. UTE                         42 18   4   3  17127-128  65
 8. DEAC                        42 13   4   3  22122-145  50
 9. Dunaújvárosi Acélbikák      41  8   –   7  26 95-162  31
10. FEHA19                      41  5   6   4  26 81-149  31

Forrás: MJSZ / MTI

Két mérkőzésen összesen 21 gól született a jégen