Kilencven éves lett a kitűnő pólósedző, Babarczi Roland

A vízilabdás társadalomban egyértelmű elismerésnek és tiszteletnek örvendő Babarczi Roland edzőként ugyan már régen nem dolgozik, ám olyan „kulimunkákra”, amit nem mindenki szeret, ő mindig kapható. Az idős mester tegnap ünnepelte 90. születésnapját.

Babarczi Roland (fotó:jochapress)

Az ünnepelt a gratulációt követően először arra válaszolt: miért éppen a vízilabdázásnál kötött ki?

– Szegeden tanultam meg úszni, a Maroson lefelé ereszkedő tutajok között. Tizenegy éves koromban kerültem fel Budapestre. Évekkel később a barátaimmal elmentünk a Margitszigetre, az uszodába, ahol a kitűnő úszóedzővel, Hunyadfi Istvánnal is megismerkedtünk, aki a 17 éves korunk miatt átküldött minket a pólósokhoz a Császár uszodába. A vízilabda megtanulásához Földes László és Laky Károly adtak igen fontos impulzusokat. 1949 és 1953 között a Ferencváros, az ÉDOSZ majd a Kinizsi játékosa voltam.

– Ez a zöld-fehéreknél eltöltött négy esztendő igen fontos lett a későbbi életére nézve is.

– Az ott szerzett ismeretek döntő hatással voltak a majdani edzői tevékenységemre. Nem voltam különösebben szerencsés, ugyanis behívtak két évre katonának. 1952-ben még így is tagja voltam a Ferencváros bajnokságot nyert újonc csapatának. Többek között a korábbi olimpiai bajnok Németh Jamesztól tanulhattam sokat. Hozzá hasonló, csodálatos technikai képzettségű centert azóta sem láttam.

– A katonaság után a Fradiban már nem számoltak Önnel?

– Így volt, ezért a másodosztályban folytattam. Utolsó klubomban, a Postásban 1965-ben lettem edző, a fiatalokkal foglalkozhattam. 1967-ben edzői oklevelet is szereztem. A Postás ekkor bezárt, én pedig 1968-ban Laky Károlynál, a BVSC-nél köteleztem el magamat.

– A vasutasoknál a serdülők negyedik csapatánál kezdett.

– 1970-ben már megvertük a KSI-t is. Ettől kezdve számítom az érdemi edzősködésem időszakát. Két évvel később a BVSC felnőtteket is rám bízták. A legjobb játékosom Horkai Gyuri volt; 1977-ben Vasutas Európa-bajnokságot nyertünk.

– 1981 és 1987 között Szolnokon végzett komoly munkát.

– Soha nem bántam meg, hogy Szolnokra kerültem, hiszen ott nagyon aktív és eredményes életet élhettem. Én vihettem például az első ifjúsági világbajnokságra a magyar válogatottat, mellyel a harmadik helyet szereztük meg a Szovjetunió és Kuba mögött. Éveken át működött a vidékiekre épülő B-válogatott, amely komoly játéklehetőséget biztosított a felfelé igyekvő fiataloknak is. 1987-ben fogadtam el a Tatabánya hívását. Az évek során számos, kiegészítő tevékenységet folytattunk. Egy ilyen munka gyümölcse lett az a kazetta, amelynek címe: „A vízilabdázás oktatása”.

– Tizenhét éven keresztül volt NB I-es együttes vezetőedzője.

– Elsősorban annak tulajdonítom az elért eredményeimet, hogy a fiatalokkal akkor is következetesen foglalkoztam, amikor felnőtt csapataimmal az élvonalban tudtam szerepelni.

– Mára a vízilabdázásban is folyamatosan jönnek a külföldiek a magyar bajnokságba játszani…  

– Azok a fiatalok, akiknek ezért küldenek be a medencébe csak 1-2-3 percre, azokból nem lesz játékos. Elvesznek az élsport számára.

– Mostanában milyen a kapcsolata szeretett sportágával?

– Amit a tévé vagy az internet segítségével elérhetek, azokat a meccseket meg is nézem. A közelmúltban Märcz Tomival és ifj. Cseh Sándorral is átbeszélgettük a dolgokat. Én egész életemben a sokmozgásos játéknak voltam és vagyok a híve.

A sportági szövetségben statisztikái révén mindmáig aktív Babarczi Rolandnak minden jót kívánunk születésnapján!

(Magyar Edzők Társasága / Jocha Károly)

.