Kínai és holland aranyérem szörfben
A férfiaknál a kétszeres Európa- és háromszoros világbajnok holland Kiran Badloe, míg a nőknél a kínai Lu Jün-hsziu bizonyult a legjobbnak a szörfözőknél a tokiói olimpián. Mindkét nemben francia versenyzőnek jutott az ezüstérem, a kínaiak a férfiaknál még szereztek egy bronzérmet.
A második olimpiáján szereplő Cholnoky Sára az előfutamokban a 23., a 20. és a 21. helyen ért célba. A 27 fős mezőny 12 futamot teljesített, az első tíz helyezettre még vár az éremfutam.
„A realitás a 23-25. hely volt az előzmények ismeretében, gondolok itt a hajóosztály-váltásra, a pandémiára, a formára és a lehetőségekre” – mondta az MTI-nek Utassy Loránd szövetségi kapitány.
Hozzátette, mivel a 2024-es párizsi játékokon szörfben már nem az RSX, hanem a foilos (támasztóuszony) osztály szerepel, mindenki átállt erre, így RSX-ben idén nem volt „normális verseny”.
„Az első napon éppen olyan szél fújt, ami Sárának nem kedvezett, onnantól fokról fokra jött fel. Amikor erős szél volt, például mint ma, 14-20 csomós, akkor a 15-19. helyet is elérte. Végül öt centin múlt, hogy nem lett 23., ami a riói eredménye megismétlését jelentette volna.”
Kiemelte, Cholnoky Sára, aki foilban tavaly hatodik volt az Eb-n, célba veszi a párizsi olimpiát is.
Szörf
Férfiak, olimpiai bajnok:
Kiran Badloe (Hollandia) 37 pont
2. Thomas Goyard (Franciaország) 74
3. Pi Kun (Kína) 75
Nők, olimpiai bajnok:
Lu Jün-hsziu (Kína) 36 pont
2. Charline Picon (Franciaország) 38
3. Emma Wilson (Nagy-Britannia) 38
…25. Cholnoky Sára
(MTI)