Kiskút Open: Marozsán Fábián elődöntős, Piros Zsombor kiesett
Marozsán Fábián bejutott a négy közé a 36 ezer euró összdíjazású salakpályás székesfehérvári challenger-tenisztornán.
A magyar szövetség beszámolója szerint az első helyen kiemelt, a világranglistán 163. hazai játékos pénteken a bolgár Adrian Andrejevvel (204.) találkozott, az első játszmát 6:1-re nyerte, majd a másodikban 3:1-es vezetésénél riválisa feladta a küzdelmet.
Marozsán Fábián a fináléért azzal a horvát Nino Serdarusiccsal találkozik, aki a nyitókörben Valkusz Mátét búcsúztatta.
Piros Zsombor a világranglistán 179. magyar teniszező Hamad Medjedoviccsal (217.) találkozott. Az első szett közepén előbb a negyedik helyen kiemelt Piros, majd a nyolcadikként rangsorolt szerb riválisa veszítette el az adogatójátékát. A játszma hajrájában ismét Medjedovic brékelt, így 47 perc után előnybe került.
A második játszma legelején Piros rögtön sikeres volt fogadóként, és mivel a szett végén mindketten egyszer tudták elvenni a másik adogatását, újabb 49 perc után a magyar egyenlített.
Így döntő szettre került sor, itt pedig egyetlen brék történt: a találkozó legvégén ez Medjedovicnak sikerült, így 2 óra 25 perc elteltével lezárta a negyeddöntőt.
Pretóriában Babos Tímea 6:1 6:0-ra legyőzte az 1. kiemelt Serbant (164.), és bejutott a dél-afrikai 60 000-es ITF-torna fináléjába.
376. helyezett játékosunk idei második egyéni versenyén zsinórban négy győzelemmel már az első helyért játszhat holnap, ellenfele pedig az amerikai Emina Bektas(325.) vagy a junior Australian Open-győztes, orosz Alina Kornyejeva (570.) lesz.
Kiskút Open
Egyes
Negyeddöntő:
Marozsán Fábián (1.) – Adrian Andrejev (bolgár, 5.) 6:1, 3:1-nél Andrejev feladta.
Nino Serdarusic (horvát) – Damir Dzumhur (bosnyák, 6.) 6:4, 6:3
Hamad Medjedovic (szerb, 8.) – Piros Zsombor (4.) 7:5, 5:7, 6:4
Evan Furness (francia, 9.) – Flavio Cobolli (olasz, 2.) 7:5, 6:2
Elődöntő:
Marozsán Fábián (1.) – Nino Serdarusic (horvát)
Hamad Megyvedovics (szerb, 8.) – Evan Furness (francia, 9.)
(MTI)