Kiss Lenke rekord ideig maradt a pályán

Újpesten, majdnem a világ végén van a „Kiss Lenke Kosársuli” egyesület irodája. A négyemeletes panelház földszintjén fogadott az egykori európai klasszis kosaras, Kiss Lenke, aki immár évtizedek óta építgeti a maga kosaras birodalmát. Az előváros előnyeit is megtapasztalhattam: a levegő jó, parkolni pedig mindig lehet a ház előtt.

Lenkét először arra kértem, vonja meg pályafutása számokban kifejezhető mérlegét.

– A két, legfontosabb eredményem az Európa-bajnoki harmadik és az olimpiai negyedik helyezés – summázott. – Az Eb-bronzot 1983-ban szereztük, majd kvalifikáltuk magunkat Los Angelesre, amit azután a bojkott lenullázott számunkra. Feltétlenül szeretném megemlíteni, hogy elég későn, 17 éves koromban kerültem a KSI-be, ahol Bátor Vili bácsi lett az edzőm. Másfél évet tölthettem a KSI-ben, majd a Spartacusba igazoltam, Gyimesi János csapatába. Amikor onnan Gyimesit kirúgták, 1977-ben átkerültem az Egyesült Izzó kötelékébe. Ott 1984-ig maradtam, amikor három évre Belgiumba szerződtem.

– Ez a belga kaland milyen szakmai tapasztalatokat hozott?

– Eredetileg két olasz ajánlatom is volt, de mivel az elmaradt olimpia helyett Moszkvában kellett játszanunk a Barátság Versenyeken, onnan későn jöttünk haza. Így az olasz kaland „ugrott”.

– A kubai olimpiai selejtező megérne néhány mondatot…

– Érdekes és tanulságos volt ez a torna, hiszen három, elvesztett összecsapást követően hétszer egymás után nyerni tudtunk. Amikor megtudtuk, hogy nem mehetünk Los Angelesbe, teljesen összeomlottam, abba akartam hagyni a kosarazást. Nagy rábeszélésre mégis kimentem Moszkvába, mert az ottani játékomhoz kötötték, hogy kiengednek Belgiumba. A szovjet fővárosban egy teljesen szétesett magyar válogatott lett utolsó és sajnos, én sem tudtam semmi pluszt tenni a csapatért.

– Ezután került a belgiumi Koksijde együtteséhez.

– Miután a brüsszeli sztárcsapat nem kevesebb, mint hat játékost vitt el, engem azért szerződtettek, hogy tartsam benn őket az élvonalban.

– A bennmaradási szándék olyannyira jól sikerült, hogy a kis csapat végül a második helyen végzett.

– Amikor a brüsszeli Charles XV. nevet viselő klub vezetői megláttak, azonnal csalogattak, menjek át hozzájuk háromszoros pénzért. Én azt válaszoltam, hogy a szavamat adtam, két évre elköteleztem magamat. Ha netán utána még érdekli őket a játékom, akkor majd beszélgessünk.

– Ki is töltötte a két esztendőt?

– Igen. A két év alatt 41 pontos átlagot értem el. A számos amerikai vendégjátékos közül egyetlen „keletiként” engem szavaztak meg a mezőny legjobbjának, ami nagy büszkeséggel töltött el.

– A harmadik évben már a brüsszeli elit klubban játszott.

– A bajnoki cm mellé eljutottunk a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a legjobb 16 közé. Ez egy igazi profi csapat volt, a férjem dolgozott, a Bence óvodába járt, én pedig otthon, egyedül majd megbolondultam, mivel az edzések este 10 órakor kezdődtek. Már délben a teremben voltam, egyedül tartottam dobóedzéseket. Délutánonként pedig egy 14 évesekből álló fiúcsapatot edzettem, akikkel mg is nyertük a korosztályos bajnokságot. Mindentől függetlenül óriási honvágyam volt a harmadik évben, amelynek során a hivatalos dolgokon kívül egyetlen szót sem szólt hozzám senki. Amikor a folytatásról leültünk beszélni, az elnök meg volt döbbenve távozási szándékom hallatán. Neki is elmondtam, mindent megkaptam, ám tíz hónap alatt privát emberként senki hozzám egyetlen szót nem szólt és ez nekem nagyon rosszul esett.

– Ezzel be is fejezte Belgiumban és hazaköltöztek.

– Ez idő tájt derült ki, hogy várom a második gyermekünket, aki – Barbara – 1988-ban meg is született. Sajnálatomra hiába volt Gyimesi szerint tehetségesebb, mint én, amikor igazán játékba lendült, mindig bejött egy váratlan sérülés, így idejekorán abbahagyta.

– Barbiból tehát nem lett kosaras, anyukája viszont rekordideig maradt a pályán.

Balról: Mocsai Lajos, Kemény Dénes, Bátor Vilmos, Molnár Zoltán (fotók: jochapress.hu)

– Lányom születése után lementünk egy évre Nagykanizsára – akkor éppen őket kellett benntartani az élvonalban. Visszatérve még egy fél évet szerepeltem a Tungsramban, majd szakosztályvezető lettem. 1995-ben a General Electric megszüntette a minőségi sportot, mi pedig átmentünk át a Ferencvárosba. Amikor a Népligetben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna, felerősödött bennem ez a terv, a kosársuli megalakítása. Előbb Gyimesi János volt a szakmai igazgatónk, majd amikor 2002-ben más irányú kötelezettsége miatt nem tudta tovább folytatni az együttműködést, Bátor Vili bácsi lépett a helyére, akivel mindmáig nagy egyetértésben dolgozunk együtt.

(jochapress / Jocha Károly)