Kiütéses magyar győzelem Olaszország ellen

Shares

A magyar női vízilabda-válogatott pénteken rendkívül simán, 13-3-ra nyert az olasz csapat ellen a világkupa második, athéni selejtezőtornájának zárófordulójában.

vízilabda

A magyar csapat 16 fős keretéből ezúttal Faragó Kamilla, Szegedi Panni és a Dömsödi Dalma maradt ki.

A magyar válogatott egészen elképesztő első két negyedet produkált, támadásban szinte minden bejött – néha még a szerencse is a csapat mellett volt -, a védekezés pedig Neszmély Boglárka kapus vezérletével majdhogynem hibátlanul működött. Ennek eredményeképpen a nagyszünetig három gólt szerző, 17 éves Hajdú Kata remeklésével 10-2-re vezetett Bíró Attila együttese.

A harmadik negyedben kereken hat percet kellett várni az első gólra, ekkor Rybanska Natasa bombázott egészen messziről a hálóba, az olaszok viszont még létszámfölényben sem tudták Neszmélyt megoldhatatlan feladat elé állítani.

Az olaszoknak végül két és fél perccel a befejezés előtt sikerült megtörniük gólcsendjüket, bár Neszmély kis híján kivédte az ötméterest. A magyarok végül ezt a negyedet is megnyerték és könnyedén diadalmaskodtak.

„Sokkal keményebb és szorosabb meccsre számítottam” – idézte a szövetség közleménye Bíró Attilát.

„Megadtuk az alaphangot az első negyedben, ami nagyon jól sikerült, és onnantól nem engedtünk a szorításon. Minden dicséret a lányoké, az olasz válogatott teljesítményét pedig nem nekem kell értékelnem. Örülök a fiatalok teljesítményének, Neszmély Boginak, Hajdú Katának, Tiba Pannának, a többiek pedig nagyon jól kiegészítették őket”

– mondta a kapitány, aki elárulta: azt kérte a játékosaitól, hogy az összes energiát mozgósítsák itt, mert egy világversenyen is az utolsó három meccs a legfontosabb.

 „Örülök, hogy a legutolsón is ennyire jól teljesítettek” – fogalmazott.

Hajdú Kata, a meccs legjobbja azt monda, sokkal kiélezettebb mérkőzésre számítottak

„Nagyon jó volt a védekezésünk, sokat próbáltunk blokkolni, koncentrálni hátul, és ez sikerült is, elöl pedig be tudtuk lőni a helyzeteinket. Próbáltunk meccsről meccsre nem visszaesni, hanem lépkedni felfelé a lépcsőfokokon, és ez elég jól ment. Fárasztó volt a sorozat, és akkor még finoman fogalmaztam, de örülök, hogy a legtöbbet ki tudtuk hozni magunkból így a végén is.”

„Ez egy óriási lépés számomra, ez volt az első meccs a válogatottban, amikor én kezdtem, már nagyon vártam” – nyilatkozott a kapus Neszmély Boglárka, aki szerint nagyon jó működött előtte a védelem, jók voltak a blokkok, így neki is sokkal könnyebb dolga volt. 

Női vízilabda világkupa

Selejtező, 2. kör:

Magyarország – Olaszország 13-3 (4-1, 6-1, 1-0, 2-1)
Gól:
Hajdú 3, Parkes, Gurisatti, Rybanska 2-2, Vályi, Tiba, Leimeter, Garda 1-1, ill. Marletta, Avegno, Picozzi.

A csoport végeredménye: 1. Hollandia 15 pont, 2. Egyesült Államok 13, 3. Magyarország 12, 4. Olaszország 6

A szuperdöntőre június 23. és 25. között kerül sor az egyesült államokbeli Long Beachen.

Forrás: MVLSZ / MTI

A magyar női vízilabda-válogatott visszavágott Hollandiának