Kiváló edzőkről képben és szóban!
Ez évben is a MOM Sportuszoda-és Sportközpontban rendezte meg a Testnevelési Egyetem diplomaosztóját, amelynek keretében immár hagyományosan a 2018. évi mesteredzői és edzői életműdíjak átadására is sor került.
A telt házat vonzott eseményt a TE rektora, dr. Mocsai Lajos nyitotta meg, majd dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkár asszonya és Molnár Zoltán a Magyar Edzők Társaságának elnöke is szólt a megjelentekhez.
A Magyar Edzők Társasága elnöksége a Mesteredzői Kollégium javaslatára Mesteredzői díj kitüntetésben részesítette Bánhidi Ákost és Gárdos Gábort, Edzői Életmű díjjal jutalmazta Cornides Editet, Jung Andrást, Kecskés Gáborné Kisházi Beatrixot, Kelemen Attilát, Kunfalvy Pétert és dr. Török Jánost, illetve Ormai László díjjal tüntette ki ifj. Tomhauser Istvánt.
Anélkül, hogy bárki érdemeit csökkentenénk, két díjazottat külön is röviden méltatnánk. Bánhidi Ákos irányításával férfi rövidpályás gyorskorcsolya válogatott váltója a 2018. évi Pjongcsang-i téli olimpián olimpiai bajnok lett. Az Ormai László-díjat elnyert ifj. Tomhauser István pedig a 2017-ben a londoni világbajnokságon 3. helyezést elért gátfutónak, dr. Baji Balázsnak az edzője.