Klivinyi: a védekezésünkön javítani kell

Shares

Klivinyi Kinga, a Ferencváros női kézilabdacsapatának átlövője úgy véli: a védekezésükön javítaniuk kell azután, hogy pénteken 36-31-re kikaptak a román CSM Bucuresti otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

A játékos az M1 aktuális csatornán szombaton elmondta: a magyar bajnokságból érkeztek erre a nem könnyű mérkőzésre, s a rivális – amelyet top csapatnak nevezett – más szintet képviselt, jóval gyorsabb volt, mint amihez itthon hozzá vannak szokva.

A támadásuk szerinte rendben volt, a 31 lőtt gól – főleg idegenben – jónak mondható, de a 36 kapott nagyon sok, s ezen javítaniuk kell. Úgy véli: a két gárda között az a döntő különbség, hogy a románoknak minden poszton top játékosuk van, náluk inkább alacsonyabb, gyors kézilabdázók szerepelnek.
Klivinyi élete első BL-meccsén szerepelt Bukarestben, s elárulta, hogy nagyon várta már ezt az alkalmat, ezzel együtt izgult is, de a kezdésre megnyugodott.

Az FTC jövő vasárnap a norvég Vipers Kristiansand csapatát látja vendégül Érden, az átlövő szerint azon a találkozón jóval több esélyük lesz, mint a Bucuresti ellen, s egyértelműen az a céljuk, hogy továbbjussanak a csoportjukból amelyben még a német SG BBM Bietigheim szerepel.

(M4 Sport)

FTC: vereség Bukarestben