Konferencia-liga: Eszékre látogat a ZTE

Shares

A magyar csapatok közül a Zalaegerszegnek jutott a legnehezebb ellenfél a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második körében: a kupagyőztes a horvát bajnoki bronzérmes NK Osijekkel találkozik.

Konferencia-liga
Fotó: Vjeran Žganec-Rogulja/Pixsell

Az európai szövetség nyoni székházában megtartott szerdai sorsoláson eldőlt, hogy az újoncként magyar bajnoki ezüstérmes Kecskemét a lett Rigával vagy az izlandi Víkingur Reykjavíkkal csap össze, míg az OTP Bank Ligában harmadik Debreceni VSC az örmény Alaskert és a montenegrói Arszenal Tivat párharcának továbbjutójával mérkőzik meg.

A párharcokat a Debrecen és a ZTE idegenben, míg a Kecskemét hazai pályán kezdi meg

„A reggel folyamán már megtudtuk, hogy melyik az az öt együttes, akikkel találkozhatunk a második selejtezőkörben. Ilyenkor számolgat az ember és láttuk, hogy a Bodö/Glimt, valamint a Lech Poznan lehet papíron a legerősebb ellenfel, ám őket szorosan követte az eszéki csapat. Jó a kapcsolat a két klub között, jó pár korábbi és jelenlegi eszéki játékos megfordult már Zalaegerszegen. A keretérték és a nemzetközi tapasztalat miatt nyilván az eszékiek a párharc esélyesei, de az utóbbi években többször is játszottunk velük felkészülési találkozókat és mindig szoros mérkőzéseket vívtunk, úgyhogy abban bízunk, meg tudjuk lepni őket. Előnyünkre válhat, hogy idegenben kezdjük a párharcot”

– fogalmazott Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója.

Srdjan Blagojevic, a DVSC vezetőedzője a klub honlapján elárulta, a sorsolás előtt nem kívánt különösebben senkit riválisnak

„Függetlenül az ellenféltől, mindenképpen a legjobbunkat kell nyújtanunk, ha versenyképesek akarunk lenni Európában. Tavaly végig ezért küzdöttünk, és most, hogy itt vagyunk, szeretnénk megmutatni, van helyünk a nemzetközi mezőnyben. Jelenleg nem sokat tudunk a lehetséges ellenfelünkről, és komolytalan lenne kommentálni, hogy szerencsénk volt-e vagy sem. Tartózkodni fogunk ettől, és mint mindig, most is a munkára koncentrálunk. Mind a két csapatot tiszteljük, de különösen tiszteljük magunkat, és hiszünk az erőnkben, a munkánkban”

– zárta szavait a Loki mestere.

A sorsoláson az is kiderült, hogy ha a magyar bajnok Ferencváros elbukna a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában feröeri riválisával szemben, akkor a harmadik számú nemzetközi sorozatban az ír Shamrock Roversszel vagy a BL-előselejtező bajnokával találkozna.

A Konferencia-liga selejtező második fordulójának első mérkőzéseit július 27-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

(MTI)

Senkó Zsombor a ZTE első nyári igazolása