Kovács Eszter 40. helyen végzett a toronyugrás selejtezőjében

Shares

Kovács Eszter a 40. helyen végzett a női toronyugrók vasárnapi selejtezőjében a dohai világbajnokságon.

Kovács Eszter
Kovács Eszter a női toronyugrók 10 méteres versenyszámának selejtezőjében a dohai vizes világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 18 éves magyar versenyző pályafutása első felnőtt vb-jén szerepelt. Kovács Eszter öt ugrására összesen 193,8 pontot kapott.

„Magammal versenyeztem, még másokat ugrom mint a többiek, nekem még sokat kell fejlődnöm. – nyilatkozott a fiatal magyar versenyző az M4 Sportnak. – Próbáltam csak magamra figyelni, belül nagyon összpontosítani, nem figyeltem mi történik egyébként a versenyen. Az elején nagyon izgultam, szinte remegett a kezem, de aztán sikerült összeszedni magam és egy egész jó sort lehoztam ahhoz képest, hogy mennyire stresszes egy ilyen szituáció. Az utolsó ugrással, a hátra 2,5 szaltóval voltak gondjaim edzésen, de ahhoz képest az is jól ment most.”

Hozzátette: életre szóló élmény számára, hogy nagy versenyzők mellett lehet, Tom Daleytől például megpróbál autogramot kérni.

A 46 fős mezőnyben – amelyből 18-an jutottak tovább az elődöntőbe – a kínai Csen Jü-hszi végzett az élen nagy fölénnyel.

Kovács Eszter
Kovács Eszter a női toronyugrók 10 méteres versenyszámának selejtezőjében a dohai vizes világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

(MTI)

Rasovszky éremért utazik az olimpiára, Betlehem dühös az elúszott dobogó miatt