Kővári Árpád: A norvégok felszedik majd a tatabányai padlót

Kevés olyan ember van a magyar kézilabdázásban, aki nem ismeri Kővári Árpádot. A lassan nyolcvanhoz közeledő, sokoldalú sportember ma is aktív, jelenleg a Tisza Volán Sportkör elnökeként tevékenykedik. Szeged-Felsővárosban lévő irodájában fogadott, ahol egy kiadós beszélgetést folytathattunk. Bár a Tisza Volán négy szakosztályt működtet, az ötödik – az íjászat – megalakítása is előbbre tart a puszta tervezgetésnél, mégis köztudott, hogy a kézilabda van az elnök úr szívének közepében.

Kővári Árpád (fotó: jochapress)

– A Tisza Volánban a kézilabdaélet 1961-ben kezdődött, akkor még Szegedi Előre néven. A Volán 1970-re erősödött meg úgy, hogy átvette a Szegedi Előrét. A Tisza Volán egészen 2014-ig működött, amikor a SZEVIÉP 380 milliós adóssága csak a Pick-Szeged új tulajdonosa, Csányi Sándor közbelépésének köszönhetően nem okozta a Tisza Volán csődjét. Mivel a Tisza Volán eléggé ki lett forgatva, ezért a régi játékostársakkal – Avar Györggyel, Bartók Csabával és Berta Róberttel – elhatároztuk, hogy felélesztjük az alvó kézilabda szakosztályt és legalulról elindulunk a TAO-programon belül, méghozzá Szeged városhatárán kívüli településeken.

   Ez a kezdeményezést miként sült el?

– A Tisza Volánt egyébként mindig a kézilabda fémjelezte. Mellette a kilencvenes évek elején bejött a jégkorong szakosztály. Mellettük van még egy lövész és egy karate szakosztályunk, az íjászattal pedig kacérkodunk. Építkezésünk fő színhelyei Mórahalom, Algyő, Ásotthalom, Csongrád, Kistelek, Zákányszék, Zsombó, Sándorfalva.  A lényeg az, hogy csináltunk egy kellemes, tömegsportszintű hálózatot, ahonnan azért mindig kiemelkednek az átlagnál jobb adottságú fiatalok is. Jégkorongban például 250-300 között mozog a létszám, kézilabdában fiúkat és lányokat egybeszámolva elértük a hatszázat, lövészetben 30-40 tanítványunk van, karatéban pedig van egy 75 kilóban Európa-bajnokunk is, György Dániel.

  Személyesen hogyan kapcsolódott kedvencéhez, a kézilabdázáshoz?

Szabó „Sonka” László (fotó: jochapress)

– Budapesten, az Élelmiszeripari Főiskolába jártam, ahol a nagy- és kispályán is korábbi válogatott, Som Ferenc volt a testnevelő tanárom. Ő hívott a Ferencvárosba, s amíg a főiskolán nem végeztem, ott is játszottam. A hűtőipari mérnöki diploma megszerzését követően visszajöttem Szegedre, mivel a Fradinál csak három műszakos munkát tudtak nekem biztosítani. NB II-es csapattal indultunk, majd „feltöltéssel” felkerültünk az NB I/B-be. 1974-ben váratlanul megtettek edzőnek, ezzel egyidejűleg meg is kezdtem az edzői tanulmányaimat. Belevágtam, számos, korábbi beidegződést megváltoztattam, s bizonyára volt egy csipetnyi szerencsém is, de mindjárt az első évemben feljutottunk az NB I-be. Ekkor 1980-ig voltam a csapatnak az edzője. Közben olyanok kerültek tőlünk az élvonalba, mint Tóth Géza, Szabó László, Lele Ambrus, Badó László, Tamás Sándor, Dobó Károly, Barabás János.

Ekkor mondott le, majd elfogadta Faludi Mihály szövetségi kapitány invitálását.

– Az 1982-es, NSZK-beli világbajnokságra készülő férfiválogatott másodedzőjeként igyekeztem hasznosítani magamat. A sokkal többre hívatott együttes végül vereség nélkül be kellett érje a vb-n a 9. hellyel. Ezzel be is fejeztem a válogatottnál, s a SZEOL AK elnökeként dolgozhattam 1985-ig. Labdarúgásban azóta sem ért el olyan jó eredményt Szeged városa, mint akkor. Ám jött a SZEOL-Délép fúzió, én pedig mentem. Faludi segítségével meg sem álltam Kuvaitig.

Faludi Mihály (fotó: jochapress)   

Ezzel megkezdődött a kalandozások kora…

– Faludi segítőjeként két évet töltöttem a közel keleti országban, s mire hazaértem, megint hullámvölgybe került a Pick-Szegedi Volán néven futó csapatunk. Egy évig vittem a legénységet, majd egy francia meghívás megvalósulásával az egyik élvonalbeli férfiegyütteshez, Ivrybe szerződhettem. 1990-ben visszajöttem, a Tisza Volán néven szerepelt gárdához, ahol újabb tűzoltás következett. Bár kialakult ismét egy erős csapat – Bartók Csabával, Bajusz Sándorral és másokkal -, de az öt évig párhuzamosan vitt elnöki és vezetőedzői tennivalók teljesen leamortizáltak.

Ekkor kereste meg korábbi játékosát, Skaliczki Lászlót.

– Így történt. „Skala” vezetésével azután 1996-ban bajnok is lett a Szeged. 1999-től viszont ismét kettős minőségemben kellett dolgoznom. A cégéren Pick-Szeged szerepelt, egyébként a klub továbbra is Tisza Volánként működött. A Pick felére levette a támogatást, ezt követően kénytelen voltunk eladni Nagy Lászlót. Csak így tudtuk megtartani a 2-3. helyünket, robbantani viszont képtelenek voltunk. A hat éven át működött SZEVIÉP is megtette a magáét. Amint beléptek, össze-vissza igazoltak játékosokat és mindenki hónapok alatt szakembernek képzelte magát. Végül csak a csődeljárásuk idején derült ki, hogy a csapatnál is hiányzik 380 millió forint.

Skaliczki László

  2011-ben újabb hatalomátvétel következett.

– Azóta ők irányítják a dolgokat, s meg kell mondani, sok mindent jól meg is csináltak. Az OTP csak reklám ügyekben szerepel, valójában a Pick Kézilabda Zrt. vezetése hozza a döntéseket. Attól kezdve engem semmilyen minőségemben nem kérdeznek meg semmivel kapcsolatosan.

Pedig Önnek már a kilencvenes években komoly, a gazdasággal összefüggő kérdésekben is volt szava.

– A férfi kézilabda Ligát éppen azért hoztuk létre a klubok közös kezdeményezésére, hogy az alapvetően megváltozott helyzetben a felvetődő, pénzügyi vonatkozású kérdésekben egységes álláspontot tudjunk képviselni a visszamaradott szövetséggel szemben. A nők részéről Vanyus Attila(Győr), Németh András(Ferencváros), illetve a férfiak oldaláról Hajnal Csaba (Veszprém) és jómagam (Szeged) képviseletében volt egy kvartettje, akik Liga-ügyekben nagyon hasonló érdekeket és álláspontokat képviseltünk. Egy ideig közös nevezőn voltunk, később a női és a férfi szekciót különválasztva dolgoztunk tovább. Vagy tizenöt évig voltam a férfi Liga elnöke, amikor elérkezett az idő arra, hogy bizonyos erőknek engedve, lemondjak. Így lett az utódom 2020-ban a fehérvári Balássy Imre.

Hajnal Csaba (fotó: Donáth Tamás)

Hogyan értékeli azt az időszakot, amelyet a Liga élén eltöltött: elérték, amit lehetett, vagy sokkal többet is ki lehetett volna hozni abból az időintervallumból?  

– A legnagyobb pozitívumnak azt tartom, hogy sikerült egy olyan elnökséget összehozni, amely a magyar kézilabdázás történetében először tudott egy olyan gazdasági bázist létrehozni, amelynek támogatásával mindenki képes rendesen dolgozni. Az már egy másik kérdést vet fel: ki és hogyan volt képes a lehetőségekkel sáfárkodni? A már lemondott  elnökről, Kocsis Mátéról el kell mondani, hogy ő valóban hozott pénzt a sportágnak úgy, hogy a szakmai kérdésekbe nem szólt bele.

  És ha már „megérkeztünk” a jelenbe, miként látja a sportág alaphelyzetét.

– Vitathatatlannak tartom, hogy sok, tehetséges fiatalunk van, akik egy idő után elakadnak fejlődésükben. Sajnos, a mi nevelési elveink valahol nem hozzák meg a remélt eredményt. El kellene például szakadni attól a téves gyakorlattól, amely annak idején évtizedekig azt sulykolta: a profi sportolókat ki kell venni nyolc általános után az iskolából. Akár továbbtanulniuk kellene, akár szakmát elsajátítaniuk, de semmiképpen sem csak és kizárólag a sportra feltenni az életüket. A szakmai képzést illetően pedig az egyéni képzést tenném fel a legmagasabb pontra és minden más képzési részfolyamatot ennek a területnek rendelnék alá. Amikor a jól felkészített fiatal eléri mondjuk a 20 éves kort, bekerül egy csapatba, ott a taktikai edzések után még javában kellene velük külön is foglalkozni. És ezt még véletlenül sem teszik meg klubjainkban! Szükség lenne egy olyan szakmai grémiura, amelynek tagjait időről időre meghallgatnák és a javaslataikon elgondolkodnának: mit lehet és mit kell azokból átvenni? Az ajánlásokat meg lehetne tenni, hogy azután a szakmai vezetőké legyen a döntés joga.

   Talán szerencsés, ha a beszélgetést aktuális szakmai kérdésekkel zárjuk. Rosta Miklós szegedi távozása, illetve a férfiak olimpiai selejtezője lenne a két téma.

Rosta Miklós (MTI/Kovács Tamás)

– A klub és a válogatott érdeke is nyomatékkal szólt volna arról, hogy Rosta Miklósnak mindenképpen Szegeden kellett volna maradnia. Ha nekem ehhez lett volna érdemi hozzászólásom, minden követ megmozgatok az ő további szegedi játéka mellett. Ami az ötkarikás selejtezőt illeti, egyértelműen előnyös számunkra, hogy ezeket a meccseket Tatabányán játszhatja le válogatottunk. Ami pedig az egyéni képességek továbbfejlesztését illeti, követnünk kellene a francia és a dán példát, ahol az egyéni képességeknek jut a legtöbb szerep. A másik tennivaló: a védekezés hatékonyságának fokozása mindenekelőtt! Ez utóbbi felvetés sikeréhez igen komoly kapusteljesítményre is szükség van! A játékosanyag alapvetően jó. Más kérdés, hogy amikor a játékosok visszakerülnek a klubjaikba, nem tudom, milyen pressziót tud alkalmazni a válogatott annak érdekében, hogy a válogatott kerettagok a számukra javasolt pluszfeladatokat el is végezzék. Ami az ellenfeleinket illeti, a norvégok kicsit elengedték magukat az Eb-n, most – szerintem – fel fogják szedni a parkettot. Portugália és Tunézia is komoly rivális. Ráadásul a három meccsből egy győzelem  sem biztos, hogy elég lehet az üdvösséghez…

(jochapress / Jocha Károly)