Kozák Luca edzője, Suba László sosem veszekszik tanítványaival

Shares

A gátfutó Kozák Luca ezüstérmet szerzett a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon. Ebből az alkalomból beszélgettünk edzőjével, Suba Lászlóval, aki mesélt az elmúlt időszakról, az edzői hitvallásáról, a debreceni atlétikai életről és arról, hogyan reagált, amikor tanítványa újabb országos csúccsal célba ért.

Kozák Luca és edzője, Suba László

Suba László tanítványa, a gátfutó Kozák Luca történelmi ezüstérmet szerzett a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon – ebben a versenyszámban még sosem született magyar Eb-érem. A 26 éves sprinter ráadásul a középdöntőben és a döntőben is 12.69-es magyar csúcsot futott, egy századdal megdöntve saját rekordját.

“Lefekvés előtt és ébredés után még mindig végignézem Luca döntőjét, csak hogy újra és újra átéljem, ami történt. A minap, amikor otthon, az atlétikai pályára értem edzést tartani, a kis csapatom már ott várt, felálltak és megtapsoltak. Néha még most is nehéz róla beszélnem, nagyon bennem vannak az érzelmek.”

“Mikor a június végi országos bajnokságon Luca 12.70-et futott, éreztem, hogy ebből az Európa-bajnokságon akár valami jobb idő is kijöhet, mert nem volt még száz százalékos állapotban – mondta Suba László a Magyar Edzők Társaságának. – A székesfehérvári Gyulai István Memorialon látottak megerősítettek ebben, mert bár hibázott a végén és nem ért célba, az ötödik gátig jobban ment, mint az ob-n, és ő is érezte, hogy viszi a lába. Az Eb-döntőben arra persze nem lehetett számítani, hogy a fő riválisok rontanak, de nagyszerűen futott, és emlékszem, a rajt előtt Karlik Pali kollégám nyugtatgatott, ne aggódjak, érzi, hogy Luca meg fogja csinálni, és mikor beért a célba másodikként, egyszerre kiáltottunk fel, hogy tényleg megcsinálta!”

Az év során az jelentette a legnagyobb nehézséget, hogy tanítványa a szövetség döntése értelmében nem mehetett a júliusi, oregoni világbajnokságra, és a szakember elmondta, az országos bajnokságon látta tanítványában a dacot, ami végül országos csúcsot is eredményezett, illetve az edzéseken is érezte a munkáján, de beszélgettek is róla, hogy a tüske azért benne van. Edzője csak akkor érezte, hogy túltette magát rajta, amikor az Európa-bajokság előtt a finnországi Jyväskyläban, majd a fehérvári Gyulai István Memorialon egyre felszabadultabban futott.

“Bevallom, addig nekem is nehéz volt ezt a döntést megemésztenem, soha nem ültem a tévé elé ilyen kevésszer egy atlétikai világbajnokság alatt” – emlékezett vissza Suba László, aki szerint azt volt a legnehezebb elérni, hogy tanítványa ugyanúgy koncentráljon, mert ki kellett használni az időt, hogy a fizikai állapota ne romoljon, de ne is kezdjék el túl hamar a gyorsító szakaszt, nehogy az Eb előtt beálljon egy olyan egyensúlyi állapot, amiből a versenyző már nem tud kitörni. De éppen akkor és úgy állt össze a mozgás, ahogy és amikor kellett, Münchenben, a bemelegítésnél pedig a sportoló annyira jól mozgott, hogy edzője elégedetten figyelte, ahogy az ellenfelek érdeklődve méregetik a tanítványát.

EGY EDZŐ PEDAGÓGIA NÉLKÜL NEM NYÚJTHAT KIEMELKEDŐT

Suba László 1980 óta dolgozik edzőként, Nyíregyházán kezdett, majd néhány év után Debrecenbe került, és mindig is remek kapcsolatot ápolt tanítványaival, amire a  mai napig nagyon büszke, és aminek kulcsa mások szerint a személyiségében rejlik.

“Nem szoktam veszekedni a tanítványaimmal, nem hárítom rájuk a hibákat, nem szidom le őket, ha valami nem sikerül, abból indulok ki, hogy bár együtt csináljuk, edzőként enyém a felelősség. Ha az elején észreveszem, hogy nem csinálja rendesen, akkor választhatok, hogy dolgozom-e vele vagy sem, de ha úgy döntök, hogy elvállalom, akkor igenis meg kell oldanunk minden problémát. Talán ezért is fogadják el, amit mondok.”

Suba László és Kozák Luca sikereinek egyik alapja a remek edző-tanítvány kapcsolat, de a tréner elmondta, összesen már 149 olyan tanítványa volt, aki utánpótlás vagy felnőtt szinten országos bajnokságot nyert, és többükkel volt hasonlóan jó kapcsolatban.

Kiemelte Szabó Enikőt, Magyar Balázst és Juhász Balázst, akik utánpótlás korukban is eredményesek voltak, viszont egy idő után megszakadt a közös munka, mert 2014-ig nem tudott felnőtt sportolókkal foglalkozni, addig ugyanis a Debreceni Sportiskolának, mint utánpótlást nevelő műhelynek nem is volt felnőtt klubja, csak akkor segítette ki Debrecen városa.

Elsődlegesen pedagógusnak tartja magát, és csak másodsorban edzőnek, és vallja, hogy pedagógia nélkül egy edző nem érhet el kiemelkedő eredményeket. Edzőnek és tanítványnak hinniük kell egymásban, és ha nincs meg ez a bizalmi légkör, akkor a közös munka szerinte “halára van ítélve”.

Neki mindent látnia kell, az örömöt és a bánatot, és azt is fontosak tartja, hogy tanítványai ne csak a sportban, hanem a magánéletben is legyenek sikeresek.

“Mindig is szorgalmaztam, hogy a sportolás mellett tanuljanak, mert az másmilyen sikerélményt ad” – tette hozzá, és például Kozák Luca is két diplomás lesz, mire majd befejezi a sportolói karrierjét.

Suba László a mai napig testnevelést tanít a Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikumban,

közben pedig atlétikaedzéseket tart a DSC-SI egyesületénél, ahol jelenleg tizennyolcan vannak a csoportjában, az ifjúsági korosztálytól felfelé vannak sprinterei, gátfutói és a középtávfutói is. A szezonnak viszont még nincs még vége, így hiába nyert Európa-bajnoki ezüstérmet, még Kozák Luca sem dőlhet hátra.

“Még nincs vége a szezonnak, és Luca nem olyan típusú sportoló, aki félvállról vesz akár egy edzést vagy versenyt, ugyanakkor most már jelentősebb fizikai munkát nem végzünk, feladatunk inkább az erő és az állóképesség szinten tartása lesz – fogalmazott az edző. – Lucának még két, kötelező versenye van szeptember közepén, a Szuper Liga-döntő és a csapatbajnoki döntő, a többit ő határozza meg, szabad kezet kapott. Utána azonban szeretnék pihenőt tartani, mert tavaly egy kicsit későn, november második hetében kezdtük el az alapozást, idén ezt szeretném előbbre hozni.”

Kozák Luca a tervei szerint még rajthoz áll Luzernben (augusztus 30.) és a budapesti World Athletics Continental Tour Bronze-versenyen (szeptember 2.), de egy Eb-ezüsttel a háta mögött még egy-két Gyémánt Liga-viadal is beeshet.

(Magyar Edzők Társasága / Vincze Szabolcs)